Ban az élelmiszertermelés fellendülését sürgeti

Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára arra figyelmeztetett, hogy 2030-ra a világ élelmiszertermelésének közel 50%-kal kell emelkednie ahhoz, hogy a növekvő élelmiszer-igényt fedezzék.

Az ENSZ által támogatott Római csúcstalálkozón, melynek témája az élelmiszerválság, Ban azt nyilatkozta, „történelmi alkalom ez a világnak a mezőgazdaság felfrissítéséhez”. Ban az export korlátozására és az import vámok minimalizálására szólított fel a válság enyhítése érdekében. Az elmúlt 30 év távlatában most a legmagasabbak az élelmiszerárak, ez több tucat országban vezet lázadásokhoz. A Római konferencia vendéglátója – az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) – felszólította az iparosodott országokat, hogy ha nem növelik teljesítményüket, nem számolják fel vámjaikat, és nem oda szállítják az élelmiszert, ahol a legnagyobb szükség van rá, addig nincs kizárva a globális katasztrófa esélye.

Idén a szegényebb országoknak 40%-os áremelkedésre kell számítaniuk az élelmiszerimportálásban és szakértők szerint az elmúlt években néhány ország élelmiszerárai megduplázódtak. „Sok országnak ugyanazt kell importálnia, mint amit korábban is, mert azok az alapvető élelmiszerek” – mondta Abby Abbassian FAO szakértő a BBC-nek. Hozzátette: „Ez azt jelenti, hogy legalább kétszer annyit kell költeniük, mint az elmúlt években, mert az ár is legalább 100%-kal emelkedett.” Rómában a BBC-s Christian Fraser azt nyilatkozta, a FAO azt kéri az adományozó országoktól, „ássanak mélyebbre”, hogy segítsék a farmereket megfelelő mennyiségű magvakkal és állataiknak is biztosítsanak élelmet. A probléma az, hogy nem lehet tovább tűrni a fejletlen mezőgazdasági állapotokat. A konferencia előtt az Iszlám Fejlesztési Bank egy Szaúd-arábiai találkozón segítségét ajánlotta fel, hogy legalább a mohamedán vallású országok krízishelyzetét segítse. A hosszú távú intézkedések a fokozott beruházásokra fókuszálnak.
 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez