Az UNHCR elmesélte, hogy a legtöbb Egyiptomba érkező szomáliai azonnal megkapta a menekültstátuszt, tehát nem kellett különféle átfogó, a menekültstátuszt meghatározó interjúkon átesniük.
Az Integrated Regional Information Networks (IRIN) kikérdezi a Kairóban élő menekülteket, így a 31 éves Abdullah Bare Kahiyának is feltettek olyan kérdéseket, hogy mikor hagyta el otthonát, és mik a kilátásai a befogadó országban.
„2003. április 16-án jöttem el Mogadishuból. A fokozódó harcok miatt nem éreztem biztonságban magam és féltem. Eladtam a házamat, így tudtam venni egy repülőjegyet Egyiptomba. Hallottam, hogy rengeteg ember meghalt, mikor hajóval próbáltak eljutni Jemenbe, én pedig nem akartam kockára tenni az életemet. Sokan gyalog vagy autóval mennek át a szomszédos országokba. Azt gondoltam, több lehetőségem lesz Egyiptomban, úgyhogy fogtam magam, és egyedül idejöttem… Tévedtem. Kairó jobb, mint Mogadishu, de az élet még mindig kemény. Nehéz itt munkát találni, mivel hivatalosan nem engedélyezik, hogy dolgozzunk” – mesélte Kahiya.
„Regisztrálva vagyok az UNHCR-nél, kapok is tőlük segítséget, és a szervezet fizeti az oktatást azoknak, akik gyermekkel menekültek ide.”
„Giza környékén élek, ahol több szomáliai is lakik, de általánosságban elmondható, hogy szét van szóródva a közösségünk ennek a nagyvárosnak a környékén. Elég nagy közösségünk van itt, főleg Mogadishuból, de biztos vagyok benne, hogy jobb lenne egy menekülttáborban, mert ott mindnyájan egy helyen lennénk.”
„Viszont legalább a legtöbben közülünk beszélnek arabul, szóval valamennyire kijövünk az egyiptomiakkal. Jó kapcsolatunk van velük, és elég békésnek találjuk a térséget, ami nem mondható el az én hazámról. Nagyon nehéz kapcsolatba lépni az emberekkel Mogadishuban, mert nincs infrastruktúra. Reménykedem, hogy történik valami pozitív változás Szomáliában, és egy nap majd visszatérhetek oda.”
Forrás: Africa World News