Kihívó képek miatt rúgták ki a stewardesst

A török hölgy egy olasz magazinnak állt modellt – és ez lett a veszte. Főnökei szerint túl kevés volt rajta a ruha.

Zuhat Sengal 31 éves, és eddig főállásban a török állami légitársaságnál volt légiutas-kísérő. Mellékállásban viszont modellkedni kezdett. Egy olasz magazinnak állt modellt. Bár ruha éppen volt rajta, de kétségkívül nem éppen decens öltözék – fűzőben, és bikiniben is mutatkozott. A dekoratív hölgy képeit azonban meglátták a főnökei is, akiknek úgy látszik nem tetszettek. Illetve, úgy érezték, nem felelnek meg a cég által elvárt viselkedési formáknak, így Sengal kisasszonyt elbocsátották. Hogy tetszik-e önöknek, és elbocsátanák-e ezért, azt maguk is megítélhetik, erre a linkre kattintva.

Sengal kisasszony persze nem örült, de emlékeztették rá, hogy a cég már a múlt évben felhívta a figyelmet arra, hogy ha “nem megfelelő” képeket tölt fel valaki például a Facebookra, annak következményei lesznek, így nem lehet igazán meglepődve. Sokan persze úgyx értelmezik ezt a lépést is, mint a török légitársaság iszlamizálódásának egyik bizonyítékát.

Az állami cég már múlt évben nyomás alá került, amikor kiszivárgott egy belső utasítás, amely megtiltotta volna, hogy a légiutas-kísérők feltűnő vörös, vagy éppen rózsaszín rúzst viseljenek. Akkor a jelentős médianyomás hatására a cég visszakozott, és kijelentették, hogy egy részről nem akarják befolyásolni a hölgyek magánéletét, és csak a céges arculat kialakítása céljából szerettek volna a céges színekhez harmonizáló sminket, másrészt viszont az utasítás csak az alsóbb szintek túlbuzgóságának eredménye.

Foto:Facebook

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez