Kevesebb gyerekkatona Szudánban

A szudáni lázadócsoport, az Igazságosságért és az Egyenlőségért Mozgalom (JEM) aláírt egy egyezményt, miszerint a szervezet beengedi az ENSZ munkatársait a bázisaira, hogy azok ellenőrizzék, nincsenek-e gyerekkatonák a csoport tagjai között.

 

A JEM elmondta a BBC-nek, hogy a hét évig húzódó konfliktus kezdete óta próbálják megóvni a gyermekeket Dárfúrban. Az ENSZ úgy véli, a megállapodásnak köszönhetően a katonai területeken vagy konfliktuszónákban talált gyermekek biztonságos helyre kerülhetnek.

Becslések szerint hatezer gyereket fogtak el a dárfúri összecsapások során.

A BBC munkatársa, Imogen Foulkes elmondta, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) nagy örömmel fogadta az egyezményt, melynek létrejöttét több mint egy évig elhúzódó tárgyalás előzte meg, valamint a szervezet reméli, más lázadó csoportok is követik majd a JEM példáját.

Az Igazságosságért és az Egyenlőségért Mozgalom vezetői – akik Genfbe utaztak a megállapodás aláírásáért – azt mondták, hogy nekik nincsenek gyerekkatonáik, az egyezményt egyfajta jóindulatú gesztusnak tartják.

A Dárfúrban zajló harcok májusban erősödtek fel ismét, miután a JEM megszakította a kormánnyal folyó béketárgyalásokat.

Az ENSZ szerint a Szudán nyugati régiójában, a lázadók és a kormány által támogatott milíciák közti konfliktus miatt 300 ezer ember vesztette életét és 2,7 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Forrás: BBC

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez