Museveni negyedszerre is indul az elnökválasztáson Ugandában

Museveni, aki közel 30 éve irányítja az országot, bejelentette, hogy negyedszerre is elnök kíván lenni.

Yoweri Museveni elnök a hétvégén jelentette be szándékát, hogy a 2010-re esedékes elnökválasztáson újra indul.  A jelenleg is hatalmon lévő párt  a Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amelynek egyben elnöke is, hivatalosan csak a jövő hónapban ül össze, hogy döntsenek, ki legyen az  elnökjelöltjük a választáson.

Musevei 1986-ban vette át a hatalmat egy fegyveres puccsal, és 1996-ban, az első választáson a szavazatok 75%-át megszerezve elnök maradt. Akkor úgy üdvözölték, mint egy új típusú afrikai vezetőt, aki tiszteletben tartja az elnöki mandátum idejét, és aki elkötelezett híve a gazdaság liberalizálásának.  2005-ben viszont a parlament megszavazta, hogy az elnök többször is indulhat a választáson, így végül Museveninek sikerült 2006-ban is újraválasztatni magát.

Az elmúlt években viszont többen kritizálták poltikai eszközei miatt, és mert „elfojtja” azokat, akiknek eltérő nézeteik és véleményeik vannak a kormány működéséről.

forrás: news24

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez