Megúszhatják a bűnösök Elefántcsontparton?

Hollandia, Hága – Megkérte a bírói engedélyt a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze, hogy az elefántcsontparti válság idején elkövetett bűncselekményeket kivizsgálja. Luis Moreno-Ocampo Ouattara és Gbagbo táborában is vizsgálódik majd.

 A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének kérelmével a gépezet beindult. A bírák rövidesen kiadják az engedélyt és kezdődhet a vizsgálat. A tavalyi elnökválasztást követő, öt hónapig tartó politikai válság idején elkövetett háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények után nyomoznak majd Elefántcsontparton.

 Moreno-Ocampo közleménye szerint az elefántcsontparti krízisnek háromezer halottja van, 72-en eltűntek, több mint félezer embert börtönbe vetettek, és száznál is több azoknak a száma, akiket megerőszakoltak.

 Az ügyben egyáltalán nem lesz könnyű a vizsgálatot lefolytatni, hiszen mindkét tábort súlyos felelősség terheli. Az Ouattara párti fegyveresek éppen annyira érintettek lehetnek, mint a megbuktatott Gbagbo hívei. Nehezíti majd a vizsgálócsoport munkáját, hogy a két tábor prominensei közül többen is pozícióban maradtak, vagy pozícióba emelkedtek, így nem zárható ki az sem, hogy ezek az emberek gátolni fogják az eljárást.

 

Kérdéses az is, hogy az új elnök, Alassane Outtara mire akarja használni a nemzetközi nyomozást. Igaz ugyan, hogy több alkalommal is beszélt a vizsgálat fontosságáról, sőt maga kezdeményezte azt a Nemzetközi Törvényszéknél. Ellenben, és ez már kisebb hangsúlyt kapott, egy május 3-án kelt levélben azt kéri a hágai bíróságtól, hogy a kiegészítés elvének figyelembe vételével folytassák az eljárást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Nemzetközi Törvényszék csak azokban az esetekben járhat el, amelyben a helyi igazságszolgáltatás nem tud, vagy nem akar eljárni. Így előfordulhat, hogy Outtara a saját embereit kimenti a nemzetközi vizsgálat alól.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez