Világi program, vallási felhangokkal Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Hat héttel a választások előtt nyilvánosságra hozta a mérsékelt iszlamista párt, az Ennahda választási programját. Elemzők szerint a nem túl részletes programmal meg akarják nyugtatni azokat a tunéziaiakat, akik tartanak egy iszlamista párt győzelmétől.

 

 A Korán egyik részletének felolvasásával kezdődött az a nyilvános esemény, amelyen az Ennahda bemutatta választási programját. A szónokok az iszlám törvénykezésről ugyan nem beszéltek, de azt hangsúlyozták, hogy Tunéziát muzulmán országként képzelik el. A párt vezetője igyekezett megnyugtatni a nőket, hogy szerzett jogaik nem csorbulnak a későbbiekben sem. De azt is mondta, hogy meg kell erősíteni a családokat és csökkenteni kell a válások számát. (Tunézia családjogi szabályozása áll legközelebb az arab országokban ahhoz, amit a nyugati világ mértékadónak tekint.)

A program többi része főleg olyan általánosságokat említ, amit minden tunéziai párt a zászlajára tűzött. Így például a demokrácia, a szabadság, az igazságosság, a jó kormányzás ígérete köszönt vissza az Ennahda kampánygyűlésén is.

A legutolsó kutatások szerint a párt legalább 20-25 százalékos népszerűségnek örvend. Vezetője az emigrációból hazatér Reched Ghannouchi pedig a legnépszerűbb politikus Tunéziában. Az iszlamista párt malmára hajthatja az vizet ezek mellett az is, hogy kommunikációjában kiválóan használja a Ben Ali rendszerben elszenvedett elnyomást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez