A király és az elnök ebédje Marokkóban

Marokkó, Párizs- Támogatásáról biztosította csütörtökön a VI. Mohamed marokkói király által kezdeményezett reformokat Nicolas Sarkozy Tanger-ban.

 

 

A francia államfő néhány órás marokkói villámlátogatásának apropóját az adta, hogy az afrikai kontinensen megkezdődött az első francia nagysebességű vasútvonal, a TGV építése, amely 2015-től fogja Tanger-t Casablancával összekötni, s így a jelenleg közel hatórás út két órára csökken. 
“Marokkó a király ösztönzésére modernizálódik” – hangsúlyozta a francia elnök VI. Mohameddel elköltött munkaebédjét követően. Hozzátette: “Franciaország már több alkalommal jelezte, hogy mennyire üdvözli a király vízióját, és mennyire örült, hogy elsöprő győzelmet aratott az alkotmányos reformtervezetről tartott (júliusi) népszavazás, és hogy Marokkó folytatja menetelését a demokrácia felé”.
A 72 százalékos részvételi arány mellett 98,5 százalékos támogatottságot kapott alkotmánymódosítás értelmében a jövőben a kormányfő abból a politikai pártból kerül majd ki, amely megnyerte a választást, s nem az uralkodó fogja kijelölni a mindenkori miniszterelnököt. A király emellett bizonyos jogköröket átruház a miniszterelnökre, aki feloszlathatja a képviselőházat, ami eddig a király kizárólagos joga volt.
A párizsi diplomácia “legalább annyira” jelentősnek tartja a marokkói király lépéseit, mint azokat a lázadásokat, amelyek a szomszédos országokban, Tunéziában, Egyiptomban vagy Líbiában, megdöntötték az autokrata rendszereket. 
A marokkói ellenzék azonban a reformjavaslatokat nem tartja eléggé mélyrehatónak, mert álláspontja szerint nem teremtik meg a valóban alkotmányos monarchia bevezetésének a lehetőségét, s a november 25-én esedékes előre hozott választások előtt további változtatásokat követelnek. 
A Le Monde című napilap meglátása szerint Sarkozy szeretné megerősíteni a Franciaország-Marokkó tengelyt a forrongó arab országok gyűrűjében, ahol a forradalmak kimenetele egyre bizonytalanabb. A lapnak nyilatkozó egyik diplomáciai forrás szerint Párizs úgy tekinti: Marokkó példaként szolgálhat a többi arab ország számára. A február 20. óta tartó tiltakozó megmozdulást – amelynek keretében szeptember 25-én újabb 8 ezres tüntetésre került sor Casablancában – az Elysée-palota jelentéktelennek tartja, s arra helyezi a hangsúlyt, hogy Marokkóban “nincsen megtorlás”.
A Marokkóban épülő első “arab TGV” költségét 1,8 milliárd euróra becsülik, amelynek végösszege a hozzá kapcsolódó infrastruktúrával együtt 3,3 milliárd euróra fog rúgni. Ebből 920 millió eurót Franciaország finanszíroz, a számla negyedét a marokkói büdzsé állja, egynegyedét pedig baráti államok fizetik ki, élen Szaúd-Arábiával. A finanszírozásba beszáll még az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait is.
A TGV érkezését sokan vitatják Marokkóban, mert felesleges és költséges presztízsberuházásnak tartják. Franciaországban viszont jelentős sikerként könyvelik el, ugyanis az Alstom által épített gyorsvasutat Spanyolországon, Olaszországon és Dél-Koreán kívül 1994 óta nem sikerült külföldre eladni.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez