A vérbosszú törvénye Nigériában
Permalink

A vérbosszú törvénye Nigériában

Nigéria, Kaduna – Fegyveresek nyitottak tüzet egy mecsetnél Észak-Nigériában.  Legalább 20-an meghaltak a lövöldözésben. A támadás Dogo Dawa településen történt, amely elhagyatott falu Kaduna államban.

Folytatás →

Mégis nagy a baj? Franciaországba vitték a meglőtt mauritániai elnököt
Permalink

Mégis nagy a baj? Franciaországba vitték a meglőtt mauritániai elnököt

Mauritánia, Nouckchott – Franciaországba szállították a sérült Mohamed Ould Abdel Aziz elnököt, hogy megműtsék. A hivatalos verzió szerint az államfőt katonák sebesítették meg, véletlenül. Nem ismerték fel az…

Folytatás →

Mali iszlamisták halálos fenyegetése Hollande francia elnöknek és a túszoknak
Permalink

Mali iszlamisták halálos fenyegetése Hollande francia elnöknek és a túszoknak

Mali, Timbuktu -  "Hollande elnök veszélybe sodorja a saját életét éppúgy, mint a Szahel övezetben levő francia túszokét azzal, hogy katonai akciót készít elő Mali északi részén."- nyilatkozta…

Folytatás →

Botrány a futballstadionban Dakarban: a Szenegál – Elefántcsontpart meccs félbeszakadt…
Permalink

Botrány a futballstadionban Dakarban: a Szenegál – Elefántcsontpart meccs félbeszakadt…

Szenegál, Dakar - Didier Drogba végképp lelohasztotta a hazai csapat reményeit, amikor a 71. percben berúgta a 11 est. Ezzel idegenben már 2-0 ra vezetett Elefántcsontpart, amely otthon…

Folytatás →

“Tévedésből” majdnem megölték Mauritánia elnökét (frissítve)
Permalink

“Tévedésből” majdnem megölték Mauritánia elnökét (frissítve)

Mauritánia, Nouakchott-  "Mauritánia polgárai megnyugodhatnak:  Mohamed Ould Abdel Aziz elnök jól van. Könnyebben megsebesült, amikor egy katonai egység tévedésből rálőtt. Kórházban kezelik. Az elnök a saját lábán ment…

Folytatás →

Világiak és laikusok csörtéi a készülő alkotmányról Tunéziában
Permalink

Világiak és laikusok csörtéi a készülő alkotmányról Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Nem lesz büntethető, mert nem lesz bűncselekmény az új alkotmány szerint a szentségsértés. Az alaptörvény szövegezésével foglalkozó testület döntése ellentétes a várakozással. Ugyanakkor óvatosnak kell…

Folytatás →

Hajszál híján halálos tévedés – meglőtték a mauritániai elnököt
Permalink

Hajszál híján halálos tévedés – meglőtték a mauritániai elnököt

Mauritánia, Nouakchott – Könnyű sérüléseket szenvedett  Mohamed Ould Abdel Aziz mauritániai elnök, amikor katonák tévedésből tüzet nyitottak a konvojára a főváros közelében – jelentette a mauritániai információs miniszter.

Folytatás →

Hollande hazai pályán is bírálja kongói kollégáját
Permalink

Hollande hazai pályán is bírálja kongói kollégáját

Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa - Jelképes hidat vert a francia nyelv és az emberi jogok között a francia államfő Kinshasában. Francois Hollande azt mondta, aki franciául beszél, annak…

Folytatás →

A király beszéde Marokkóban-három kiemelt terület
Permalink

A király beszéde Marokkóban-három kiemelt terület

Marokkó, Rabat – Királyi beszéd emelt különösen fontos rangra három megreformálandó területet. VI. Mohamed a törvényhozás két házának együttes ülésén beszélt a regionalitás, az igazságügy és az államnyelv…

Folytatás →

A rendőrség csak nézte, ahogy a politikai ellenfelek ütik egymást Egyiptomban
Permalink

A rendőrség csak nézte, ahogy a politikai ellenfelek ütik egymást Egyiptomban

Egyiptom, Kairó – Utcai összecsapások robbantak ki Kairóban Mohamed Morszi elnök és a liberális pártok támogatói között. A zavargásokban 41-en megsérültek. Mohamed Morszi hatalomra kerülése óta ez volt…

Folytatás →