Elévülhet-e egy gyerekrablás vagy gyilkosság – argentin vádirat az Európai Parlament előtt

Elrabolt gyermekek, politikai foglyok, kényszermunka és csoportos gyilkosságok ügyében várt Argentína igazságszolgáltatást Spanyolországtól, és követelését most benyújtotta az Európai Parlament elé is. A bűnöket a Franco rendszer idején követték el argentinok ellen.

 

Spanyolország a Franco-diktatúra végén, 1975-ben vállalta, hogy kivizsgálja ezeket a tetteket és ez a folyamat el is indult. Később azonban megváltozott az ország jogrendszere, és az új már nem engedélyezte, hogy külföldi szervek nyomozzanak az ország területén. Ezzel lehetetlenné vált az agrentín diktatúra idején elkövetett bűnök Európába menekült tetteseinek feleősségre vonása.  Mivel Argentína ígéretett tett állampolgárainak, hogy a múlt bűnei nem maradhatnak büntetlenek, most követeli a spanyolok együttműködését. Ennek hiányában pedig az Európai Parlamenthez fordult, mivel véleménye szerint egy demokratikus rendszer nem hagyhatja futni a múltbeli tetteseket még akkor sem, ha a büntetések   időközben lehetetlenné váltak. Az áldozatok és családtagjaik viszont kérik az igazság kiderítését, a bűnösök megnevezését  akkor is, ha azok már régen nem élnek.

Jelenleg 300 ilyen ügyről van szó és a  Belgiumban működő Emlékezet Fóruma (Foro de la Memoria de Bélgica) emlékeztet arra, hogy az ügyek kivizsgálása a demokratikus rendszerek kötelessége. Az argentin megkeresések 2010 óta érkeztek, tehát a tettek emléke élénken él az emberekben – állapítják meg. Az argentin igazságügyi szervek 17 még élő személy kiadatását követelik Spanyolországtól, amit a spanyolok nem tartanak jogszerűnek.

Argentina jogrendszere alapjánb a bűnösöket nemcsak az országban, hanem világszerte üldözni kell és felelősségre kell vonni.  Sajnálatos, hogy ebben nincs együttműködési készség ma Spanyolországban – mondják. Az eseteket – mivel már régen történtek – a Nemzetközi Döntőbíróság elé sem lehet vinni az európai törtvények értelmében, és ezért fordult most Argentína az Európai Parlamenthez.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez