A "kalifátus" célkeresztjében az egyiptomi piramisok

Egy szélsőséges kuvaiti prédikátor felhívása után Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője „vallási kötelességnek” nevezte az egyiptomi piramisok és a szfinx megsemmisítését. A történelemben már nem először akarták megsemmisíteni ezeket a felbecsülhetetlen értékű történelmi építményeket.

Egy szélsőséges iszlamista kuvaiti prédikátor arról beszélt, hogy le kell rombolni a Szfinxet és a piramisokat, hogy „végre az egyiptomi muszlimok megszabaduljanak a fáraók örökségétől”. A felhívását azután tette közzé, hogy az Iszlám Állam bejelentette szándékát a régészeti emlékek lerombolására. Ibrahim al-Kandari azt nyilatkozta az al-Watan napilapnak, hogy az első egyiptomi muszlimok óriási hibát követtek el azzal, hogy nem semmisítették meg az istentelen fáraók hagyatékát, de „ez nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell ezt megtennünk”.

Az egyiptomi sajtó szerint a felhívással egyetértett az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi, aki szerint a piramisok és a szfinx elpusztítása – akárcsak az ősi műemlékeké – „vallási kötelesség”. A csoport szélsőséges vallásértelmezése szerint ugyanis minden olyan kegyhely, szobor és bálvány, amely nem Allah imádását szolgálja, csak  összezavarja a hívőket. A “kalifa” piramisokkal szemben érzett dühét az váltotta ki, hogy nemrég kiderült: a piramisoknál forgattak egy pornófilmet. Az egyiptomi hatóságok azóta kiemelten őrzik a történelmi ereklyéket.

Ez nem az első eset, hogy a piramis és a Szfinx a szélsőségesek célkeresztjébe kerül. 2012-ben egy egyiptomi szalafista vallástudós fatvát adott ki, miszerint „meg kell szabadítani az országot a piramisoktól és a Szfinxtől”. Az egyiptomi szalafisták gyakran támadtak meg múzeumokat és fontos régészeti helyeket, hogy „megsemmisítsék a bálványokat”. Azzal támadták az egyiptomi régészeti és a turisztikai  minisztériumot, még Mohamed Murszi iszlamista elnök idején is, hogy el kell törölni ezeket a miniszteri tárcákat, mert „a prostitúciót és a bujálkodást” támogatják.

Ráadásul a Szfinx majdnem áldozatul esett egy ilyen jellegű támadásnak a múltban. Habár sok legenda született már az „eltűnt orról” (például hogy Napóleon romboltatta le, mert emlékeztette az ő saját orrára), de az egyiptomi és a nemzetközi történészek szerint is a Mohamed al-Dahr által vezetett szúfi mozgalom törte le az orrot a XIV. században, mivel arról tájékoztatták őt, hogy néhány helyi földműves a Szfinxhez imádkozott.

A kép forrása: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez