Március 15. a szíriai válság kitörésének negyedik évfordulója

Március 15-én, vasárnap lesz a szíriai válság kezdetének negyedik évfordulója. Továbbra is büntetlenül folyik az emberi jogok durva megsértése, folyamatosan követnek el háborús, valamint emberiesség elleni bűncselekményeket az ország egész területén. A civil lakosság szenvedése soha nem látott méreteket öltött.

A 130 humanitárius és emberjogi szervezetet, köztük az Amnesty Internationalt is magában foglaló #withSyria nemzetközi koalíció friss nyilatkozata szerint a március 12-én csütörtökön, az évfordulót megelőzően nyilvánosságra kerülő műholdfelvételek azt mutatják, hogy a konfliktus kezdete óta a fények 83%-a hunyt ki Szíriában.

„Sok szíriai civil számára az elmúlt négy év túlnyomó része sötétségben és szenvedések között telt. Egy újabb év elteltével a helyzet továbbra is katasztrofális. A kormányerők és egyes katonai alakulatok, köztük az Iszlám Állam, továbbra is durván megsértik az emberi jogokat, háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el. Számtalan békés aktivista és ellenzéki raboskodik fogolytáborokban, ahol ipari méretekben zajlik az emberek kínzása, míg mások gyilkosság áldozataivá válnak” – mondta Philip Luther, az Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai igazgatója. „A nemzetközi közösség képtelen egységesen fellépni korunk egyik meghatározó emberi jogi válságával kapcsolatban. Ez a konfliktus szíriai civilekre gyakorolt pusztító hatása iránti felelőtlen közömbösséget mutatja. Ennek véget kell vetni.”

Szíria fényeinek 83%-a a konfliktus áldozatává vált

A harcok kezdete óta Szíria fényeinek 83%-a aludt ki – tárta fel az adatokat egy humanitárius és emberi jogi szervezeteket tömörítő nemzetközi csoport a konfliktus kirobbanásának negyedik évfordulójára való megemlékezés jegyében.

A kínai Wuhan Egyetem tudósai, karöltve a 130 non-profit szervezetet magába foglaló #withSyria koalícióval, a térségről készített műholdfelvételek tanulmányozását követően megállapították, hogy az éjszakai áramhasználat 2011 márciusa óta 83%-kal esett vissza.

“Immár négy éve, hogy Szíria lakossága a sötétség foglya: nincstelenek, rettegnek, az elvesztett barátaikat és egykori hazájukat gyászolják” – mondta David Miliband, a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság elnök-vezérigazgatója. “A konfliktus kezdete óta alig világítja meg fény ezt a területet. Több mint 200 ezer ember vált a konfliktus áldozatává, és hihetetlen sokan, mintegy 11 millióan kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonaikat. A szíriaiak sokkal több törődést érdemelnének a nemzetközi közösség részéről – itt az ideje, hogy megmutassuk, még nem adtuk fel a küzdelmet, és dolgozni fogunk azon, hogy ismét felgyulladjanak a fények Szíria egész területén”.

“A műholdas képalkotás a legobjektívebb eszköz arra, hogy feltárjuk azt a pusztítást, amelyet a szíriai nemzetnek át kellett élnie” – mondta dr. Xi Li, a project vezető kutatója. “Ezek a fényképek, amelyek 500 mérföldre a Föld felszínétől készültek, segítenek nekünk annak megértésében, hogy milyen mértékű szenvedéssel és félelemmel kell szembenézniük és együtt élniük a szír állampolgároknak a mindennapokban. A leginkább érintett területeken, mint például Aleppo, a közvilágítás 97%-a nem működik. A kivételt Damaszkusz és az izraeli határhoz közel fekvő Quneitra térsége jelenti, ahol 35%, illetve 47%-os az érintettség”.

A #withSyria koalíció – a kutatás eredményeinek közzétételével egy időben – egy igazán szívbemarkoló filmet is nyilvánosságra hozott, valamint útjára bocsátott egy nemzetközi petíciót a withsyria.com oldalon, amely arra szóltja fel a világ vezetőit, hogy járuljanak hozzá a szír közvilágítás visszakapcsolásához az alábbi módokon:

– találjanak olyan politikai megoldást, amely az emberi jogokat helyezi a középpontba;

– erősítsék a humanitárius segítségnyújtás lehetőségeit a Szíriában rekedtek és a menekültek számára egyaránt, beleértve a visszatelepítés mértékének növelését is;

– szólítsanak fel minden, a konfliktusban részt vevő felet, hogy hagyjon fel a civilek elleni támadásokkal, és ne akadályozzák a segélyek célba juttatását.

Dr. Zaher Sahoul, a Szíriai Amerikai Orvosi Társaság elnöke szerint: “a határokon átívelő terrorista tevékenység még nagyobb félelmet keltett, és még inkább Szíriára irányította a nemzetközi közösség figyelmét, azonban elvonta a kormányok vezetőinek figyelmét a szír civilek szenvedéseiről és azokról az atrocitásokról, amelyeket a konfliktus résztvevői követtek el az egyszerű emberekkel szemben. A szíriai egészségügyi személyzet, a segélyszervezetek munkatársai és a tanárok minden nap hatalmas kockázatot kell hogy vállaljanak szomszédaik és szeretteik megsegítése érdekében, miközben a nemzetközi közösség folyamatosan csődöt mond abban, hogy politikai megoldást kényszerítsen ki a konfliktus lezárására, és hogy véget vessen az erőszaknak és a szenvedésnek”.

2014-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa három határozatot is elfogadott, amelyben lépéseket sürgettek a Szíriában tartózkodó civilek védelme és megsegítése érdekében. Azóta szírek ezrei vesztették el életüket, és a korábbiakhoz képest is egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják házaikat, és egyre többen szorulnak segítségre is. A legújabb, tegnap megjelent Failing Syria (Hanyatló Szíria) jelentés a háborús feleket és a világ vezető hatalmait hibáztatja azért, hogy az ENSZ határozatokban leírtak nem lettek maradéktalanul teljesítve.

Jan Egeland, a Norvég Menekültügyi Tanács főtitkára, valamint egykori humanitárius ügyekért felelős ENSZ főtitkárhelyettes szerint “2014 volt ennek a szörnyű háborúnak a legsötétebb éve. A Biztonsági Tanács ígérete ellenére a civilek továbbra sincsenek biztonságban, a segélyekhez való hozzájutásuk továbbra sem megoldott, és a humanitárius segélyezés is egyre kisebb méreteket ölt, holott a szükség egyre cask növekszik. Felháborító, ahogyan sorsukra hagyjuk a szíriaiakat.”

Forrás: Amnesty International

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez