Szaúdi légicsapások Jemenben, amerikai titkos akták a felkelőknél. Hádi Ománban?

A síita húszi lázadók állásait bombázták szaúdi harci gépek az éjjel Jemenben – közölte Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete. Közben a felkelők amerikai hírszerzési aktákhoz jutottak. A Sky News Arabia szerint Hádi elnök Ománba szökött.

Adel al-Jubeir nagykövet azt mondta: megvédik a törvényes elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi hatalmát. Az államfő hívei azt állítják, hogy heves harcokban visszafoglalták az ádeni repülőteret a husziktól. Az Irán által támogatott lázadók gyors sikereket értek el az elmúlt hónapokban. Hádi elnököt elűzték a fővárosból, Szanaából.

A légicsapásokról készült képsorokon, melyeket a szaúdi al-Hadath tévé mutatott be, fényvillanások láthatók és gépfegyvertűz hallható. Az AFP szerint sok a civil áldozat, a szanaai reptér közelében például 13. Ott a lázadók rakétákkal válaszoltak a támadásra.

Közben Mohammed al-Bukhaiti, a húszi lázadók egyik vezetője arra figyelmeztette Rijádot, hogy a szaúdi beavatkozás Jemen elleni agresszió, és mint ilyen, szélesebb háborúhoz vezethet a térségben – jelentette a Reuters. Szaúd-Arábia száz harci gépet és 150 ezer katonát sorakoztatott fel a művelethez a szaúdi tulajdonú  al-Arabiya televízió szerint.

A szaúdi nemzeti hírügynökség arról számolt be, hogy a légicsapásokat 10 állam támogatja, köztük Jordánia, Szudán, Marokkó, Egyiptom és Pakisztán is. Előzőleg Hádi elnök beavatkozásra kérte fel a Öböl Menti Együttműködési Tanácsot, melynek tagállamai, Szaúd-Arábia, Bahrein, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emírségek úgy döntöttek: válaszolnak a segélyhívásra.

Az Egyesült Államokban a Fehér Ház azt közölte, hogy Obama elnök felhatalmazást adott a művelet logisztikai és hírszerzési támogatására. De az amerikai erők közvetlenül nem vesznek részt egy jemeni katonai akcióban. Sokan attól tartanak, hogy Irán, Szaúd-Arábia ellenlábasa is belekeveredhet a konfliktusba.

Közben arról is érkezett hír, hogy a húszi lázadók amerikai titkos dokumentumokhoz jutottak az Egyesült Államok jemeni hírszerzési tevékenységéről.  A Los Angeles Times úgy tudja, hogy az akták informátorok nevei mellett az amerikaiak jemeni terrorellenes akcióinak terveit is tartalmazzák. Washington szerint komoly csapás érte ezzel Washington jemeni hírszerző hálózatát.

 

Tegnap egyébként, nem sokkal az éjszakai légicsapások előtt Rijád még azt állította, hogy nem tervez katonai beavatkozást Jemenben, a hadsereg felvonulása a határon tisztán védelmi jellegű. Magáról Hádi elnökről semmi biztosat nem tudni. Ádeni palotáját állítólag a húszik előretörése miatt elhagyta,  de azt a hírt, hogy az országból is távozott, jemeni kormánytisztviselők tagadják. Szerintük az államfő Ádenben van. A lázadók által ellenőrzött jemeni állami televízióban jutalmat ajánlottak fel annak, aki a “szökésben lévő elnököt” elkapja – írja a BBC honlapja. Röviddel ezelőtt a Sky News Arabia azt közölte, hogy a szomszédos Ománba érkezett Hádi.

Fotó: az éjszakai légicsapás után a szanaai reptér közelében. Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez