Moszkva milliárdos üzletei Ugandában és Zimbabwében

Az olajfinomítót és a platinabányászatot az eredeti programok szerint fejleszti Afrika két országában a Rosztek nevű orosz állami vállalat, amely a fegyverexportban is érdekelt.

Az amerikai és európai kereskedelmi szankciók nincsenek hatással Oroszország afrikai jelenlétére. Az állami kézben lévő és nemcsak polgári szállításokkal foglalkozó Rosztek – és több leányvállalata, érdekeltsége – Ugandában folytatja a 4 milliárd dolláros olajfinomító beruházást és a 3 milliárdos zimbabwei platina projektet. Ez a két afrikai ország nem köteles figyelembe venni az oroszok elleni szankciókat. A Rosztek vezérigazgatója erre is emlékeztetett, illetve az olajfinomítóról szóló februári szerződés apropóján a bővülő orosz fegyverexport lehetőségét is ismertette.

Az ugandai beruházás első szakaszában 2 milliárd dollár értékű munkát végeznek el, a második szakaszban 1,7 milliárdos projektrészt hoznak tető alá, a munka dandárja 2018-2019-ben várható. A zimbabwei platina beruházás finanszírozásáról a Vnyesekonombank szerződött, illetve az afrikai ország honvédelmi minisztere Sydney Sekeramayi még szeptemberben kilátásba helyezte orosz fegyverek vásárlását az ügylet keretében.

Moszkva általános értelemben is Afrika meghatározó fegyver-exportőre, bár a szovjet idők óta számottevően csökkentek eladásai a földrészen. Éppen az elmúlt két évben kezdett élénkülni ez az üzleti terület. A Rosztek érdekeltség, a Roszoboronexport már sikerrel dolgozik Angola, Nigéria, Mozambik, Namíbia, Tanzánia és Egyenlítői-Guinea piacán, Kenya, Ruanda, Etiópia és Dzsibuti esetében pedig kialakulóban van az együttműködés. Konsztantyin Makijenko, a moszkvai biztonsági és védelmi központ helyettes vezetője a Rosztekre is utalva kijelentette, hogy a polgári és védelmi ágazat szoros kapcsolatban áll. Az oroszországi tavalyi 15 milliárd dolláros fegyverkivitel a következő 3-4 évben 40 milliárdosra futhat fel, igaz, az afrikai vásárlásokat az indiai, kínai, közel-keleti, latin-amerikai megrendelések megelőzik.

Kép: Uganda elnöke, Yoweri Museveni és Vlagyimir Putyin Moszkvában tárgyal, 2012.12.11. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez