Az orvos nem bújhat ki a bőréből – az ugandai magyar misszió első napjai

Sikeresen és némileg fáradtan ugyan, de megérkeztünk Kampalába, Uganda fővárosába. Ideutazásunknak ugyan volt 1-2 nehezebb pillanata: Krisztina bal bokája kibicsaklott, és az egyik csomagunk nem érkezett meg, de számos vicces pillanatot éltünk át a közel 12 órás repülőúton. Gyuri doki már a repülőn segített egy rosszul lett utasnak, Dóri speciális „kineziotapes” tudásával pedig doktornőnk bokáját tette helyre, aki így továbbra is vidámságával tartotta ébren a csapatot. Kozári Karina élménybeszámolója.

A hosszú repülős út így igazi csapatépítésnek bizonyult, együtt ettünk, ittunk, csináltuk sorban a „szelfiket” és repetáztunk a menüből.

Fogadtatásunk sem volt hétköznapi: az ugandai HTCC ház helyi igazgatója, Lukács Balázs mellett, Dr. James Mutende miniszter úr köszöntött minket. A sajtó munkatársai a misszió minden résztvevőjét külön-külön is meginterjúvolták, rengeteg kép és videofelvétel készült. Természetesen az otthoniakra is gondoltunk: Karina készített egy magyar nyelvű közös interjút a csapattal, a nap végén pedig egy helyi étteremben vacsoráztunk meg házigazdáinkkal.

2015.04.12. A második nap

A mai napon Kapekébe, az ugandai HTCC mintafarmjára látogattunk el. Az utunk közel fele földúton vezetett, így kaptunk egy kis ízelítőt az “afrikai masszázsból”. A nagyjából 100 km-es távolságot 2 óra alatt tettük meg. Az ugandai utakról annyit érdemes tudni, hogy az aszfaltutak minősége “megfelelő”, a földutak bakhát utak, melyeket itt-ott tarkít egy-egy kátyúcsoport. Az egyenesített (lelapított) földutak jóval rázósabbak.

blog5

Ez a farm nagyszerű és izgalmas kezdeményezés. Érkezésünkkor a helyszínen dolgozó emberek épp a „gazebo” tetejére erősítették föl a tetőt fedő fűcsomókat. A farmon már készen áll a terményszárító, a vendégház, a munkások szállása, transzformátorház és kiépítésre került a víz- és elektromos hálózat, ami jelenleg generátorral működik; a következő nagy lépés a transzformátor megvásárlása lesz. A disznóól alapjait már kiásták, a kecskék pedig saját területet kaptak, melyet nemsokára tehenekkel osztanak meg.

blog6

A gyógyító tevékenységet már itt meg tudtuk kezdeni: Dóri a helyi gondnok derekát kezelte meg, akinek az ágyéki gerince és a medencéje egy gyerekkori sérülés miatt okozott panaszt. Gyuri pedig egy szögbe lépett kislegény, Andrew talpát vizsgálta meg, és tanácsot adott annak otthoni ellátására, mely az antibiotikum szedése mellett – mely a helyi viszonyok között nem elérhető, ezért Mr. Lukasz (ahogy Lukács Balázst nevezi itt mindenki) fogja ezt számára biztosítani – a sebre közvetlenül rátett kristálycukros géz alkalmazását javasolta, illetve természetesen a seb állandó tisztítását, tisztán tartását. Ez a helyileg képződő sűrű cukros oldat jobb híján magába szívja a sebben képződő gennyet, ezáltal természetes módon tisztítva meg az elfertőződött sebet.

blog3

A közelben egy iskola működik, 10 percnyi sétára a farmtól banán- és kávéfák között. Vasárnap révén, 30 gyermek csodálkozott rá csapatunkra, mely egy normál létszámú osztálynak felel meg. Ők az iskolában laknak, de Balázstól megtudtunk, hogy a környékről összesen közel 300 nebulója van az iskolának. Látva az iskola állapotát és felszereltségét, az épp nálunk lévő két csomag színes ceruzával leptük meg a kisdiákokat.

blog2

Visszaúton megebédeltünk egy útszéli, helyi viszonyok közt megbízhatónak mondott falatozóban. Persze Gyuridoki epidemológus (járványtanász) lelke háborgott, és nem evett, mondván, legalább hírvivő maradjon. :-).

blog4

Visszaérve Kampalába egy kocsmában szurkoltunk együtt a helyiekkel MU és MCity meccsét nézve. Este 7 órára voltunk hivatalosak egy zenés bemutatóra, melyre Dr. James Mutende Miniszter úr invitálta a misszió tagjait. Ez volt az est fénypontja, a közönségnek bemutatták a különböző ugandai tájegységek táncait, zenéit. A közel 3 órás bemutató végén, a burundi és ruandai vendégtáncokat követően, minket is bevontak a táncparkett meghódításába … hullafáradtan estünk ágyba, még a fülünkbe daloló szúnyogok sem érdekeltek bennünket.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez