Óvszerrel az ebola ellen

Egy libériai férfi spermájában fél évvel az ebolából való kigyógyulása után is kimutatták a halálos vírus kórokozóit – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Azt még nem tudni, hogy kivételes esetről van-e szó. Az egészségügyi hatóságok azonban jelezték, hogy a vírus túlélői legyenek óvatosak, és elővigyázatosságból használjanak óvszert nemi aktus során.

A libériai férfi tavaly szeptemberben hagyta el a kórházat, miután a vérében nem tudták kimutatni a vírust. Kutatók azonban 175 nappal a gyógyulása után spermamintát vettek tőle, amiben viszont megtalálták a halálos vírus nyomait. Tarek Jasarevis, a WHO szóvivője elmondta, hogy eddig csak egyetlen ilyen esetről volt tudomásuk, 1995-ből, akkor egy kongói férfi spermájában találták meg a vírus nyomait, 82 nappal a fertőzés után.

Azt még nem tudni, hogy az „ebola-pozitív” sperma fertőző-e vagy sem. Ennek megállapításához ugyanis további kutatásokat kell végezni. A WHO ezért azt tanácsolja, hogy a kigyógyult páciensek, vagyis azok, akiknek a véréből már eltűnt a vírus, legkevesebb három hónapig tartózkodjanak a szexuális érintkezéstől, beleértve az orális szexet is, amíg nem sikerül több információt összegyűjteni. Ha viszont mégis nemi életet akarnak folytatni, akkor feltétlenül használjanak óvszert. Minden idők legsúlyosabb és máig tartó ebolajárványban a hivatalos adatok szerint 10 604 ember veszítette életét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez