Hamis óvszerrel árasztaná el Kenyát egy kínai cég

A kínai rendőrség több mint hárommillió hamis Durex óvszert foglalt le egy sanghaji gyárban – ezeket egytől egyig Kenyába szánták.

A sanghaji üzemben több ismert márkát hamisítottak, amelyeket az interneten keresztül értékesítettek, főként afrikai országokba. A kínai rendőrség nagyjából 3 millió óvszert foglalt le – ezeket kenyai megrendelésre gyártották. Az óvszereket 0,05 dolláros darabáron értékesítették. A kínai hatóságok a razzia után bezárták a gyárat, és eljárást indítottak a tulajdonos ellen. Közben szakértők jelezték, hogy az ott gyártott óvszerek semmilyen szabványnak vagy előírásnak sem feleltek meg. A minőségük pedig kritikán aluli, mivel nem a megfelelő anyagból gyártották le őket, ráadásul rendkívül büdösek is. A kínai hatóságok közben figyelmeztették a kenyaiakat a veszélyre.

Kenyában hatalmas szükség van az óvszerekre, hogy megfékezzék a járványszerűen terjedő nemi betegségeket, főként a HIV vírust. Az óvszerek többségét az utcán árulják. A helyi hatóságok most azonnali intézkedésekkel próbálják kiszűrni és a forgalomból kivonni az ócska kínai hamisítványokat.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez