Malajzia Izraelnek: Nem képezünk ki Hamász harcosokat!

A hét elején az izraeli Haaretz napilap a Sin Bét titkosszolgálati forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy Malajziában képezik ki a Hamász tagjait. Ezt a radikális szervezet vezetése és Kuala Lumpur egyaránt tagadta. Az eset ismét rávilágított Izrael és Malajzia nem éppen baráti viszonyára.

Még a múlt hónapban született ítélet egy Vasszem nevű hebroni férfi ügyében, aki február 13-án tért vissza Malajziából Izraelbe, és az izraeli hatóságok azonnal letartóztatták, amint belépett az országba. A 24 éves férfit azzal vádolják, hogy egy tiltott szervezet tagja – nem részletezték, hogy melyiké –, és kapcsolatot épített ki a Hamásszal, valamint pénzt fogadott el a radikális szervezettől. A Sin Bét szerint Vasszemet akkor szervezte be a Hamász, amikor 2013 végén a Nemzetközi Iszlám Egyetemen folytatott tanulmányokat, és helyi Muszlim Testvériség segítségével képezték ki.

A Haaretz cikke szerint nem ő az egyetlen, aki részt vett ilyenfajta “továbbképzésben”. A Malajziában tanuló palesztin diákok katonai kiképzést is kapnak, megtanulják az irreguláris hadviselés módszereit, és „ideológiai képzésben” részesítik őket. A maláj Muszlim Testvériség és a palesztin jótékonysági szervezetek „közösen választják ki” a megfelelő alanyokat és ők állják a költségeket is. Miután a kiszemeltek elvégezték a pár hónapos „tanfolyamot” és visszatérnek Izraelbe, a  kapcsolattartásáért vagy a gázai sejtek létrehozásáért felelnek – írja az izraeli lap.

Nem először, nem utoljára 

Nem ez az első eset, hogy az izraeli sajtó és/vagy a kormány a Hamász „maláj kapcsolatairól” tesz említést. Tavaly például Izrael azt állította, hogy a Hamász-fegyveresek, akik izraeli állampolgárokat raboltak el a nyári „Erős Szikla” hadművelet alatt, a délkelet-ázsiai országban kaptak kiképzést.

Malajziának hivatalosan nincsenek diplomáciai kapcsolatai Izraellel, Kuala Lumpur ugyanis a mai napig nem ismeri el a közel-keleti országot. De azt mindvégig tagadta, hogy bármiféle viszonya lenne a Hamásszal. 2013 januárjában Najib Razak maláj miniszterelnök volt az első a délkelet-ázsiai államfők közül, aki Gázába utazott, és többször kifejezte a független palesztin állam iránti elkötelezettségét. De már akkor is elítélte azokat az izraeli vádakat, melyek szerint országa bármilyen radikális vagy terrorista szervezetnek támogatást nyújtana.

Háled Mesál Hamász-vezető és Razab
Háled Mesál Hamász-vezető és Najib Razak malajziai miniszterelnök 2013 januárjában.

„Ez nevetséges, keresik az okokat, hogy elítélhessék Malajziát” – nyilatkozta Wan Tuanku Dzsaafár a Malaysian  Insider-nak. Más hivatalos személyek is tagadták az izraeli titkosszolgálat vádjait, mondván „Malajzia nem nyújt támogatást és menedéket semmiféle szélsőséges iszlamista csoportnak”. Ráadásul éppen Kuala Lumpur a szélsőséges iszlamista csoportok, köztük az ISIS elleni harc egyik legnagyobb támogatója. A maláj parlament nemrég olyan törvényt fogadott el, amely a terrorizmus elleni harcot, a militáns csoportok anyagi támogatásának megakadályozását és a szélsőséges eszmék terjedésének megállítását szolgálja, de nagyon sok kritikát kapott a “túlzott szigor” miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez