Megnyílhat a vízi országút Kubába

Utasok is, hajók is lesznek ahhoz, hogy folyamatos és menetrendszerű járatok közlekedhessenek az USA és Kuba között, éppen úgy, mint 1959 előtt. A kompok startjához licenceket kellett kapniuk az átkelésre vállalkozó cégeknek.

Legalább négy vállalat kész elstartolni a kikötőkből: az Obama-adminisztráció ugyanis maholnap visszaállítja a kompátkelést az USA és Kuba között. Ehhez licenceket kellett kiadnia az amerikai pénzügyminisztériumnak – e hét keddjén meg is tette -, ez a „jogosítvány” arra való, hogy a kompok utasokat, szállítmányokat vihessen a célországba, nevezetesen Kubába. A lényegében 150 kilométeres távolság megtételét a négy jelentkező cég már elvben el is kezdheti, a licencekhez hozzájuthatnak, ennek megfelelően Florida több pontja és Havanna között, ha nem is azonnal, de hamarosan menetrendszerűen mehetnek a hajók. Azt már tudni lehet, hogy Tampából, Miamiból, vélhetően Port Everglades és Key West kikötőjéből startolnak a kompok, úgy, mint a hidegháború, azaz az 1959. előtti időkben. A rendszeres utas-szállítás a nyár közepén kezdődhet meg. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez