Szuperpókok szövik a világ legerősebb hálóját

Eljött a nap, amitől mindig is féltünk. Néhány tudósnak ugyanis sikerült az alapvetően is kiemelkedően erős pókhálót szuper-teherbíróvá fejlesztenie. Valószínűleg elég sokunk egyik legrosszabb rémálma vált ezzel valóra.

A pókháló a világ egyik legkeményebb és legerősebb anyaga a súlyához képest. Az ember által készített legerősebb anyagok pedig a grafén és a szén nanocsövek, melyeket elsősorban ipari felhasználásra készítenek. Egy olasz, angol és cseh tudósokból álló kutatócsoport úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne ezt a kettőt kombinálni.

A grafént és a szén nanocsöveket vízben feloldották, és így adták oda a kísérleti alanyoknak, a pókoknak. Az általuk készített pókhálókat pedig összehasonlították egy normális egyed hálóival, és azt találták, hogy szinte mindegyiknek jelentősen megnőtt a teherbírási képessége, sőt, egyes esetekben a normál pókhálók többszörösére. Csak hogy érezzük, mennyire ijesztő a helyzet, a tanulmány eredményeit összegezve azt írták, hogy “az így kapott pókhálók erőssége nagyjából egy szinten lehet a legkeményebb szénszálakéval.”

Reménykedjünk abban, hogy egyetlen szuperpók sem fog megszökni a laboratóriumból, ugyanis igazán horrorfilmbe illő lenne, ha rászabadítanák a különlegesen erős hálókat szövögető állatokat a világra.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez