A szingli életmód lesz a norma 2030-ra

Újabb drámai adatok kerültek nyilvánosságra Dél-Koreában. Az ország lakossága folyamatosan csökken, és jelenleg – a kormányzati intézkedések ellenére- ez a folyamat megállíthatatlannak látszik.

A  népszámlálási eredmények azt mutatják drámai ütemben nő a magányosok száma, hogy míg 2000-ben az összes háztartás 16%-át tették ki az egyszemélyes háztartások, addig 2015-ben ez az arány már 27%, ami az elemzők szerint folyamatosan növekszik. Eszerint 2030-ra akár 30,1% is lehet.

A klasszikus családmodell aránya jelentősen megcsappant az országban. 2000-ben még a családok 49%-ában élt legalább egy gyermek, idén ez már csak 33,6%. A csökkenés tendenciája alapján 2030-ra ez már csak 25,4% lesz. A családtagok száma is jelentősen csökkent háztartásonként. 2000-ben még a családok 32,1%-a 4 állt főből. Most három (21%), két (17%), és egy fős (16%) „családok” a jellemzők.

. Ennek oka, hogy egyre több ember házasodik később, vagyis idősebb korában. Emellett nagyon sok a válás, ráadásul ezt nemrég meg is könnyítette a kormányzás. A társadalom elöregedik, nagyon alacsony a születési arány, mindemellett pedig egyre jobban érezhető a társadalmi elidegenedés, vagyis a társas kapcsolatok hiánya. Az emberek, ha tartanak is kapcsolatot, azt leginkább az interneten teszik, ami a fiatalokra a legjellemzőbb. De nem csak a fiatalok szinglik – egyre több idős ember él egyedül. Az idősek most 24%-át teszik az egyszemélyes háztartásoknak, ami csak 17% volt 2000-ben. 2030-ra ez 38% is lehet. Az idősek pedig egyre kevésbé szeretnének együtt élni felnőtt gyermekükkel. Egy tanulmány szerint 2013-ban az 60 éven felettiek 54%-ka élt egyedülálló módon, külön gyermekeitől. Az idős emberek ugyanis szeretnének -végre- szabadon élni. A trend közben arra készteti a kormányt, hogy egyre jobban támogassák az egyedülálló időseket.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez