Tévétapéta – Mágnesekkel tapad a falra

Valósággá válhat hamarosan a sci-fik tévéfala. Az LG új hajlékony szupervékony, szuperkönnyű tévéjét mágnesekkel lehet a falra akasztani. A képernyő alig 1 milliméter vastag, súlya pedig akkora, mint egy laptopé.

Egy ideje már a modern síkképernyős lapostévék korszakát éljük, melyeket általában igen könnyen akaszthatunk a falra, és igazán kevés helyet foglalnak, legalábbis a régi óriástévékhez képest, amit mondjuk a 80-as, 90-es években megszokhattunk. Úgy tűnik az LG-nél ez sem elég, és ennél is tovább mentek. A koreai elektronikai óriás bemutatta legújabb ultravékony tévéképernyőjét, ami állításuk szerint vékonyabb, mint 1 mm, és mindössze 1,9 kilogramm a súlya. Gyakorlatilag olyan, mintha tapétát tennénk a falra – ahová mágnesekkel „ragasztható”.

Koreában egy sajtótájékoztatón mutatták be az új rendszert, ami a falra egy mágneses panelre kerül. Lényegében ennyi a rögzítés, a tévé a falon marad. Az eltávolítás is csupán egy mozdulat. A cég azt reméli, hogy az OLED tévének most óriásit robban a népszerűsége. Ellentétben a folyadékkristályos kijelzőkkel itt a képernyő maga szolgáltatja a fényt, és nem háttérvilágítást kap, így érhető el a hihetetlen méret. „Az OLED úttörő technológia, nem csak a cég, de az ipar számára is”- mondta az LG Display OLED üzletág vezetője, Yeo Sang-Deog .A jövőben a kiváló képminőséget garantáló ugyanakkor igen energiatakarékos OLED technológiára kíván koncentrálni a cég, a tömeggyártás feltételeit most teremtik meg.  A tervek szerint az új lapostévé valamikor augusztusban lesz elérhető a vevők számára -az árat egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

(Fotó:LG Display)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez