Moszkva magára hagyja Aszadot?

Több mint száz orosz állampolgár hagyta el Damaszkuszt azt követően, hogy Aszad hadserege több fronton is vereséget szenvedett az Iszlám Állammal szemben. Ezt írja egy Londonban megjelenő arab újság, melyet Szaúd-Arábia pénzel.

“Aszadnak nincs jövője a Közel-Keleten. Ebben teljes mértékben egyetértettünk”- jelentette ki Adel al-Jubair szaúdi külügyminiszter Kairóban, miután tárgyalt az egyiptomi vezetőkkel. Egyidejűleg az Asharq al Awsat című arab újság arról írt, hogy Moszkva immár lemondott Aszad elnök támogatásáról Szíriában. Szaúd-Arábia külügyminisztere Kairóban hangsúlyozta: ő erről akarja meggyőzni az oroszok vezetőjét, akármikor találkoznak. Az arab lap utalt arra, hogy Lavrov orosz és Kerry amerikai külügyminiszter hosszasan tárgyalt Szíriáról. Utána annyit közöltek: közeledtek az USA és Oroszország nézetei ebben a kérdésben. Eddig homlokegyenest ellenkező álláspont jellemezte Moszkvát és Washingtont. Az oroszok támogatták Aszadot, az amerikaiak viszont a megbuktatására törekedtek.

Sem Moszkva, sem pedig Damaszkusz nem kommentálta a szaúdi véleményt. Az viszont tény, hogy nemrég egy orosz segélyszállító repülőgép landolt Latakia városában, Szíriában. Miután a segélyszállítmányokat kirakták, orosz állampolgárok tucatjai szálltak fel a gépre. Hivatalosan erről Damaszkuszban csak annyit közöltek, hogy orosz civilekről volt szó, akik saját akaratukból tértek haza Oroszországba. Ezzel szemben a szaúdi lap azt írta: katonai tanácsadók és a titkosszolgálat emberei tértek haza Szíriából, mert az elmúlt napok vereségei rádöbbentették Moszkvát: Aszad végképp elveszítheti a polgárháborút, mely ötödik éve tart, és a fő ellenfél, az Iszlám Állam egyre erősebb, miközben Damaszkusz csakis Irán és a libanoni Hezbollah támogatásával képes fenntartani hatalmát.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez