Vietnam taggá vált, Kína pedig tárgyal az EEU-val

Május legvégén került sor az Eurázsiai Kormányközi Tanács megbeszélésére, ahol – a fehérorosz kormányfő szerint – nemcsak a vietnami belépés, hanem a Kínával folyó előkészületek is napirenden voltak.

A kazahsztáni falu nem biztos, hogy egy átlagos térképen megtalálható. A választás Burabay település mellett máig nem egészen világos, de lényeg nem is ez, hanem az, hogy ott írták alá az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU) és a Vietnami Szocialista Köztársaság szabadkereskedelmi megállapodását. Fehéroroszország miniszterelnöke ebből az alkalomból nyilatkozott is, egy még nagyobb távlatra utalva: tárgyalásokat indítottak el az Eurázsiai Gazdasági Unió és Kína között, hogy időnek utána hasonló megállapodásra jussanak.

Az Eurázsiai Kormányközi Tanács szerint ez a megbeszélés is arra utal, hogy életképes a kapcsolatok ilyen irányú továbbfejlesztésének a szándéka. A miniszterelnök azt is ismertette, hogy az Eurázsiai Kormányközi Tanács tagjai dokumentumokat írtak alá az ózonkárosító anyagok kölcsönös kereskedelmének követéséről, ellenőrzéséről is.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez