Izrael légicsapásokat mért a Hamász kiképzőközpontjaira

A légicsapásokban senkinek sem esett baja, mivel számítottak a támadásokra, és előzőleg kiürítették ezeket a létesítményeket.

Az izraeli hadsereg légicsapásokat mért csütörtök reggel a Gázai övezetet uraló szélsőséges palesztin szervezet, a Hamász kiképzőközpontjaira, válaszul az zsidó államot ért rakétatámadásokra – közölte a hadsereg sajtószolgálata.

A hadsereg szerint két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael déli részére, de nem érkezett hír áldozatokról. Izrael a Hamászt teszi felelőssé a Gázai övezetből érkező bármilyen támadásért.

A mostani rakétatámadást – egy hét leforgása alatt a másodikat – egy, a jobbára Irakban és Szíriában tevékenykedő Iszlám Állam terrorszervezetet támogató Szalafí Dzsihádí nevű csoport vállalta magára.

Közölte, hogy így akart bosszút állni azon, hogy a Hamász megölte egyik emberét. Előzőleg a szélsőséges csoport ultimátumot intézett a Hamászhoz, két napot adott arra, hogy véget vessen a szalafisták elleni fellépésének.Az övezetet 2007 óta vaskézzel irányító Hamász fenyegetésnek tekinti a Szalafí Dzsihádit.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez