Magyar cég nyit húsüzemet és húsboltokat Vietnamban

Több mint 2,5 milliárd forintos beruházással létesít húsfeldolgozó üzemet és száz húsüzletből álló kereskedelmi hálózatot a magyar ízeket népszerűsítve Vietnamban a körmendi székhelyű Babati és Társa Kft. – közölte az MTI-vel a Vas Megyei Iparkamara által rendezett vietnami-magyar üzletember találkozó és fórum szünetében Babati Zoltán, a cég tulajdonosa.

A nyolcezer négyzetméter alapterületű üzemben a tervek szerint óránként 120 disznót tudnak majd levágni, naponta 600 mázsa készterméket állíthatnak elő, ezer embernek adhatnak munkát és megélhetést – mondta a tavaly mintegy 2,5 milliárd forint árbevételt és csaknem 8 millió forint adózott eredményt felmutató kft. tulajdonosa.

Hozzáfűzte: a beruházásról már három éve tárgyalnak a vietnami féllel, akik többször is jártak a Babati Kft. körmendi üzemében. Babati Zoltán szólt arról is, hogy kormoly kihívásnak kell megfelelniük, hiszen Vietnamban teljesen más az éghajlat, a hőmérséklet és a páratartalom, amihez a gyártási technológiát is igazítani kell, és a tevékenység is más léptékű, hiszen csak Hanoi 9-10 milliós felvevőpiac. Az ügyvezető-igazgató elmondta: az új üzem építése napokon belül megkezdődhet, a szükséges gépeket és berendezéseket Magyarországról szállítják. A termelés a tervek szerint a jövő év elején kezdődhet meg a vietnami húsüzemben.

A körmendi székhelyű Babati és Társa Húsfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. 180 embert foglalkozat, évente 40 ezer sertést vág le, naponta 30-70 mázsa húskészítményt állít elő.

Pham Viét Són, a Vietnami-Magyar Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. elnöke szerint a magyar húsipari termékeknek nagy sikerük lehet Vietnamban, a kolbászok markáns fűszerezése, sajátos ízvilága ugyanis nagyon tetszik a vietnami embereknek. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett üzleti fórumon, amelyen részt Nguyen Thanh Tuan, Vietnam magyarországi nagykövete is, a két ország gazdasági kapcsolatairól szólva úgy fogalmaztak: abban mindkét oldalról sok a kiaknázatlan lehetőség.

A nagykövet azt ígérte, mindent megtesznek a jövőben azért, hogy elősegítsék a magyar vállalkozók megjelenését Vietnamban. A fórumon elhangzott, hogy míg korábban Magyarország elsősorban gépeket, berendezéseket, gyógyszereket szállított Vietnamba, egyre nőnek az értékesítési lehetőségei az élelmiszeripari termékeknek, a boroknak és pálinkának, a kozmetikai termékeknek, de a víztisztítással, szennyvízkezeléssel és a megújuló energiákkal kapcsolatos komplett technológiák értékesítésének is. Az ázsiai országból továbbra is a textiltermékek, a ruházati cikkek, cipők és elektronikai termékek behozatala a jellemző.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez