Indiana Jones-okat vetnek be a terroristák ellen

Új hadtestet szervez régészekből Nagy-Britannia, hogy megmentse az Iszlám Állam ámokfutásától a közel-keleti történelmi helyeket és műkincseket.

George Osborne pénzügyminiszter a minap jelentette be, hogy alapot hoznak létre a kulturális örökség védelmére: ebből fizetik azokat a szakembereket, akik helyreállítják az iszlamista fanatikusok által megrongált műkincseket és ásatási helyeket.  Az angliai kurátorok kapcsolatba lépnek szíriai, iraki és líbiai kollégáikkal, hogy beazonosíthassák a megmentésre váró műkincseket. Digitális feljegyzésekt is készítenek a történelmi helyszínekről – ezek a restaurálást segíthetik, vagy ha túl nagy a baj, akkor legalább láthatóvá teszik a követkző generációknak is elveszett örökségüket. A brit kulturális miniszter, John Whittingdale még a nyáron nemzetközi találkozót szervez az ügyben. A londoni kormány pedig azt javasolja az alsóháznak, hogy ratikálják azt a még 1954-ben tető alá hozott nemzetközi egyezményt, melynek a célja a kulturális örökség megóvása fegyveres konflkitusok esetén.

Az utóbbi időben van miért aggódnia a nemzetközi közösségnek: az Iszlám Állam régi épületeket dózerolt le, múzeumokat. ásatási helyeket fosztott ki, műkincseket rongált meg vagy tört össze – csak azért, mert szerinte azok a bálványimádást hirdetik. Ezek közül sok származik Salamon király idejéből, vagy az ókori Perzsiából, Görögországból, a Római Birodalomból. Rombolás áldozata lett az asszír város, a ma Irakban fekvő Nimrud Krisztus előtt 9. században épített palotája is. A múlt hónapban az rázta meg a világot, hogy az ISIS lerohanta Palmürát, a szíriai várost, ahol szépen fennmaradt római kori romok vannak, és az 1900 éves “Oroszlánisten” szobrot állítólag meg is semmisítették az iszlámisták. Szíria hat világörökségi helyszínéből a hírek szerint öt szenvedett el komoly pusztítást.

Az még nem világos, hogy az alapot, amely a régészek mentőosztagát fizeti majd, pontosan hogyan finanszírozza a brit kormány. A British Museum igazgatója, Neil MacGregor azonban már felvette a kapcsolatot bagdadi kollégáival a vészhelyzet kezelésére, és megállapodtak a speciális régész mentőcsapat felállításáról. A brit kulturális miniszter azt mondta a Daily Mail-nek: jóllehet a prioritás továbbra is az emberi életek megóvása marad a közel-keleti konfliktusokban, fontos megelőzni a további barbár rombolást is. Mert egy ország kulturális örökségének elvesztése az önazonossága elvesztésével fenyeget.

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez