Az első mozielőadás – mozit nyitottak Puerto Principében

Egy mozi születése már a békés élethez való visszatérést jelenti? Ebben bíznak Haitin, ahol a fővárosban a földrengés évek óta először nyitottak meg egy új mozit. Az egyetlent, ami létezik a városban.

A neves eseményre összegyűlt Puerto Principében a közéletben ismertek népes hada, kezdve a miniszterenöktől az állami alkalmazottakon át a gazdasági élet fontos nagyjaiig. S persze ott voltak azok a űvészek is, akik még otthon alkotnak vagy erre a neves alkalomra jöttek vissza az országba.

Puerto Príncipe utolsó mozija, az Imperial Cinema 2010-ben, röviddel a katasztrófális földrengés előtt zárt be. A hetvenes évektől ugyanis a filmek jelentős részét már letöltötték és  DVD-n árulták a városban. Pedig ekkor még 30 mozi várta az egyre fogyatkozó látogatókat.

Jean Jean-Pierre zenész és zeneszerző szerint éppen ezért jelentős esemény, hogy mozi nyílt a Champ de Mars téren, ahol korábban a sziget kulturális életének jelntős része zajlott. A tér is visszanyerte már ismert arcát sokat költöttek a rendbehozatalára. ,,Egyetértek, hogy újra meg kell nyerni az alkotók és  a közönség bizalmát, hiszen kell egy kulturális központ a városban” – nyilatkozta.

Ezzel együtt a haiti emberek többsége úgy vélte, hogy – ürüm az örömben – aligha lesznek képesek kifizetni a belépő árát a Triomphe moziban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez