Több tucat iszlamista halt meg – tömeges ételmérgezés Moszulban

Az ISIS legkevesebb 45 tagjával végzett ételmérgezés az iraki Moszulban – jelentette az iraki média. Állítólag novemberben már volt ilyen: akkor a Szabad Szíriai Hadsereg lázadócsoport tagjai férkőztek be séfként az iszlamisták táborába.

Azt nem lehet tudni, hogy most szándékosan mérgezték-e meg a terroristák ételeit, vagy egyszerűen baleset történt – mondja a Kurd Demokrata Párt szóvivője. Ami a jelentések szerint tény: 145-en ültek le iftárra, a ramadáni böjtöt megtörő első étkezésre napnyugta után, de csak százan álltak fel közülük.

Nem először érkezik hír ilyen esetről. Novemberben állítólag a Szabad Szíriai Hadsereg több tagja jutott be, magát séfnek kiadva egy 1200 fős ISIS-táborba, és megmérgezték az iszlamisták ebédjét. Állítólag akkor is sokan meghaltak, az ISIS és a damaszkuszi kormány ellen egyaránt harcoló lázadó csoport szerint legkevesebb tízen. Az akkori jelentés forrása a brit sajtó szerint erősen megkérdőjelezhető és azóta megszűnt Times of Iraq volt. Máig nem sikerült bizonyítani, hogy valóban így történt-e.

A Ramadán, a muzulmán böjti hónap kezdete óta sok fotó jelent meg arról, milyen gazdagon terítenek iftárra az iszlamistáknak. Közben az általuk megszállt területeken sok helyen éheznek az emberek, órákig állnak sorba vízért vagy élelemért az izzó hőségben a gyerekek és a tetőtől talpig fekete lepelbe kényszerített asszonyok – írja a brit Daily Mail. Néhány bizarr képen automata fegyverek hevernek az ISIS fegyvereseinek megterített szőnyegeken a gyümölccsel megtömött ezüsttálak, a hallal és zöldséggel teli tányérok, szép szalvétába göngyölt csillogó evőeszközök között. Az ISIS uralma alatt 8 millió ember él Irakban és Szíriában.

fgyver

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez