Terrortámadásra készült Amerikában, de már őrizetben van

Egy alaposan felfegyverkezett, otthonában robbanószerkezetek előállításán mesterkedő férfit vettek őrizetbe hétfőn az amerikai hatóságok Massachussetts államban. Azzal gyanúsítják, hogy terrortámadást akart végrehajtani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nevében.

Alexander Ciccolóra internetes közösségi oldalakon közzétett bejegyzései alapján hívta fel a hatóságok figyelmét saját apja, aki egy bostoni rendőr. Július 4-én vették őrizetbe illegális fegyverbirtoklás miatt, miután elfogadott több lőfegyvert egy személytől, aki együttműködött a hatóságokkal – közölte hétfőn a washingtoni igazságügyi minisztérium.

A férfit terrortámadás kitervelésével is meggyanúsították, miután a besúgóval folytatott egyik lehallgatott beszélgetésében azt mondta, hogy házi készítésű robbanószerkezeteket akar működésbe hozni forgalmas helyeken, például egy egyetemi étkezőben. A férfinál tartott házkutatás során több félkész pokolgépet találtak – közölte Carmen M. Ortiz massachussettsi ügyész.

A hatóságok szerint a lehallgatott beszélgetésekből kiderül, hogy a férfi az IÁ nevében akarta végrehajtani a terrorakciót. Olyan pokolgépeket tervezett gyártani, mint amilyeneket a 2013-as bostoni maratonon elkövetett merényletben használtak, és alkatrészeket is beszerzett ezekhez. A CNN információi szerint a gyanúsított hosszú ideje mentális gondokkal küzdött, és másfél évvel ezelőtt az iszlám vallás “megszállottja” lett.

Az Egyesült Államok hatóságai korábban többször figyelmeztettek annak veszélyére, hogy az IÁ internetes propagandája által befolyásolt amerikaiak akár önállóan is merényleteket követhetnek el az országban.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez