Öngyilkos merénylet Afganisztánban

Tálib lázadók öngyilkos merényletet hajtottak végre csütörtökön Afganisztán keleti részén, az elsőt azóta, hogy bejelentették a szélsőségesek mozgalmát megalapító és vezető Omár molla halálhírét. A támadásban hatan vesztették életüket.

Egy teherautó vezetője a Kabultól 100 kilométerre délre fekvő Puli-Alámban, Logar kormányzóság székhelyén egy rendőrőrsnél hozta működésbe a járművébe rejtett pokolgépet. Előzetes adatok szerint három rendőr és három polgári személy halt meg, míg másik három ember megsebesült – közölte a rendőrség. A támadást nem sokkal később a tálibok vállalták magukra.
Omár molla halálhírének múlt heti bejelentését és utódjának, Manszúr mollának a gyors megválasztását belső villongások kísérték az iszlamista mozgalomban: az elhunyt vezető családja határozottan elutasította, hogy hűségesküt tegyen Manszúr mollának. A tálib vezetés megosztottsága egyre bizonytalanabbá teszi az afgán kormánnyal július elején kezdett béketárgyalások sorsát – mutatott rá az AFP francia hírügynökség.
A mostani merénylet arról tanúskodik, hogy töretlen az iszlamistáknak a rendszerük 2001-es bukása óta folytatott harca.
A tálibok rendszerint a fegyveres erőket veszik célba, de az ez ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) adatai szerint a legtöbb áldozat a polgári lakosság körében van. Az UNAMA szerdán közzétett jelentése szerint az idei év első felében 1592 civil vesztette életét és 3329 sebesült meg, azaz 1 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában.
Tavaly december – a NATO afganisztáni missziójának vége – óta kizárólag az afgán hadsereg és rendőrség áll szemben a tálibokkal. Mintegy 13 ezer külföldi továbbra is Afganisztánban állomásozik, de a megbízatásuk afgán kollégáik kiképzésére és különleges terrorelhárító feladatokra terjed ki.
Egy afgán tisztségviselő arról számolt be, hogy csütörtök reggel lezuhant az afgán hadsereg egyik katonai helikoptere az ország déli részén, Zábul tartományban. A balesetben 17-en haltak meg, köztük öt pilóta. A szerencsétlenség okát vizsgálják.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez