Keresztrefeszítésére vár egy fiú Szaúd-Arábiában

Ali Mohammed al-Nimr 17 éves volt, amikor letartóztatták. Most a halálsoron várja, hogy végrehajtsák rajta az ítéletet. Vagyis keresztre feszítsék.

2013 óta ül börtönben Ali Mohammed al-Nimr. Letartóztatási parancs nélkül vették őrizetbe, ügyvédet nem engedtek hozzá, és a vádat is csak akkor közölték vele, amikor már jó ideje börtönben volt. A vád egyébként tiltott tüntetésen való részvétel, BlackBerryjén kresztül elkövetett, demonstrációkra felbujtás és illegális fegyvertartás volt. Az utóbbira soha senki semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni – állítja az International Business Times.

A börtönben megkínozták, kényszervallatásnak vetették alá a tinédzsert, sikeresen. Az ítélet meghozatalát zárt fellebbviteli tárgyalás követte a héten, amin nem csak hogy nem volt ott a vádlott, még csak nem is tudott róla – közölt a brit jogvédő csoport, a Reprieve. A tárgyaláson kizárták, hogy bármilyen ok miatt megsemmisítenék a biblikus ítéletet, a kereszt általi halált.

A jogvédők és a család szerint az igazi célpont nem ő, hanem a szaúdi rendszer egyik kritikusa, Nimr Baqr al Nimr sejk, aki történetesen a fiú nagybátyja. Akit egyébként tavaly szintén halálra ítéltek, terrorizmus és Isten elleni hadviselés vádjával. Őt akarják megleckéztetni, pontosabban rajta, rajtuk keresztül az ország keleti részén élő többi síita aktivistát, akiket Irán ügynökeinek tart és eretneknek minősít a szunnita, wahabita hatalom. A régió az otthona a 2,7 millió szaúdi síita többségének, és nagyvárosában, Quatifban kormányellenes tüntetések voltak az arab tavasz idején, amelyeket erőszakkal vertek le a hatóságok.

Miközben a világon egyre több helyen törlik el a halálbüntetést, Szaúd-Arábiában egyre több ilyen ítéletet hoznak a bíróságok. Az új uralkodó, Szalman januári trónra lépése óta több tucat emberre szabták ki a legsúlyosabb ítéletet, május elején hajtották végre a 79-ediket. Nemrégiben nemzetközi felháborodást keltett, hogy a királyság szakképzett hóhérokat keresett hirdetés útján.

Szaúd-Arábiát egyébként is sok kritika éri, amiért könyörtelenül leszámol a politikai és vallási másként gondolkodókkal, miközben a terroristákat luxuskörülmények között, elvonó intézetekben próbálja leszoktatni a szélsőségességről.

Ali Mohammed al-Nimr kivégzésének megakadályozására online mozgalom indult, #FreeNimr hashtaggel.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez