Ez okozhatta a magyar áldozatot követelő thaiföldi hajóbalesetet?

Szombatra virradóra összeütközött két hajó Thaiföldön. A balesetben egy 61 éves magyar nő életét vesztette. A lehetséges okokat Kiss Róbert Richárd turizmusszakértő az M1 kora délutáni műsorában latolgatta.

Thaiföldi hajóbaleset áldozata lett egy magyar nő – szólt a mai reggel egyik vezető híre a hazai médiában. A Bangkoktól 63 km-re nyugatra, a Mae Klong folyón fekvő Amphava úszó piac közelében két ellenkező irányból érkező hajó ütközött össze. Míg az egyik üres volt, a másikon 21 turista utazott, akik éppen a szentjánosbogarak rajzását megfigyelő éjszakai túráról tartottak visszafelé. A hajón tartózkodó két magyar turista egyike életét vesztette a balesetben.

Bár Thaiföld rendkívül népszerű utazási célpont a külföldiek körében, mégis rengeteg balesetről hallani – mondta az M1 adásában Kiss Róbert Richárt turizmusszakértő, aki 1994 óta rendszeres látogatója a dél-kelet ázsiai országnak. Ennek elsősorban a miénktől eltérő közlekedésbiztonság az oka. A thai sofőrök, kapitányok félelemérzete jóval kijjebb van a miénknél. Mi már régen satufékeztünk volna, amikor ők még mindig nem.

Nem ritka, hogy a vehemensen haladó teherautóról útközben lepotyog a rakomány. Például egy hűtőszekrény. Ugyanakkor arra is volt már példa, hogy egy kikötni készülő ügyetlen hajó letarolta a mólót.

Emiatt persze ne szaladjunk kétségbeesetten visszaváltani a Thaiföldre szóló jegyünket. Van megoldás: Ne hagyjuk magunkat becsapni az évek alatt jól begyakorolt „No problem! – Sorry, Mr!” nyugtató szándékú felkiáltásokkal. Egész egyszerűen figyelmeztetni kell az adott jármű vezetőjét, hogy óvatosabban haladjon.

Kép: Forgalom Bangkokban (Wikipedia)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez