Soha nem jöttek még ennyien át a tengeren – és még koránt sincs vége

A tengeren át Európába érkező migránsok és menekültek száma októberben majdnem akkora volt, mint tavaly egész évben. És hiába az egyre hidegebb idő, egyre hullámosabb vizek – az utánpótlás nem szűnik. Az utóbbi napokban kevesebben jöttek ugyan, de ez trendnek még nem nevezhető.

Októberben minden eddiginél több: 218.394 menekült és migráns kelt át a tengeren, hogy eljusson Európába. Az előző hónapban ez a szám még 172.843 volt. A rekorder nap október 20-a volt: 10 006 emberrel. Ezt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától (UNHCR) tudjuk. Mint ahogy azt is, hogy az idén már több mint 600 ezren szelték át a Földközi-tengert: majdnem háromszor annyian, mint tavaly egész évben.

Az egyre barátságtalanabb vizek és egyre hidegebb idő sem tartják vissza az embereket attól, hogy útra induljanak Törökországból Görögországba. Ez az útvonal is az idei év változása: korábban Líbia felől próbált meg bejutni a többség Olaszországba.

A legtöbben a szíriaiak vannak: az Európába érkezők 53 százalékát ők teszik ki, ahogy a polgárháború egyre több embert űz el otthonából. A második legnagyobb csoport az afgánoké, 18 százalék.

Az európai számok mindazonáltal eltörpülnek a Szíriával szomszádos országok menekült-számai mellett: Törökországban nagyjából 2 millióan, Libanonban 1 millióan, Jordániában 600 ezren vannak. Az egész világon pedig 60 millió a menekült: ebben a gazdasági migránsok nincsenek benne.

Egy hónappal ezelőtt még 700 000 Európába érkezővel számolt az UNHCR az év végéig, és ugyanennyivel, vagy kicsivel többel 2016-ra. De ez a szám már most átlépte a 744 ezret. Útközben 3.440-en vesztek oda, vagy tűntek el.

Az októberi számok nyáron még elképzelhetetlennek tűntek – mondja az UNCHR szóvivője, Adrian Edwards. Jóllehet az utóbbi napokban kevesebben jöttek, szerinte még korai lenne azt gondolni, hogy megfordult a trend. “2016-ban azzal kell számolnunk, hogy folytatódik a mostanihoz hasonló menekültáradat, mert azok az okok, amelyek miatt az emberek futni kényszerülnek, nem tűnnek el.”

A migrációval foglalkozó szakértők azt jósolták, hogy a tél közeledtével egyre kevesebben vágnak neki a kockázatos tengeri útnak, ám a csónakok változatlanul érkeznek. A görög parti őrség tegnap négy vízbe fulladt menekültről számolt be, hat másik eltűnt, amikor csónakjuk elsüllyedt Farmakonisi szigténél. Négy embert sikerült kimenteni. Egy nappal korábban 11-en vesztek a tengerbe, köztük hat gyerek. Ők Samosnál rekedtek a felborult hajó kabinjában. A hét végén hatalmas szél volt az Égei-tengeren, ahol az év elejétől október végéig legkevesebb 435 ember lelte a halálát.

Görögország az idei évre 50 ezer menekült ideiglenes elszállásolását vállalta, ennek egy részét az ENSZ fizeti. A menedékkérők első csoportját, 30 szíriait és irakit holnap viszik tovább az Európai Unió soros elnökségét ellátó Luxemburgba. “Ez jelképes lépés, arra akarja ösztönözni az európai kormányokat, hogy mutassanak aktív érdeklődést a menekültek fogadása iránt” – közölte a görög belügyminisztérium. Hozzátéve, hogy Luxemburg mellett Belgium, Franciaország, Ciprus, Litvánia és Finnország is kész részt venni az áthelyezési programban.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker szerint az európai országok lassan mozdulnak, pedig rohanniuk kellene. Csökkenteni kell a szakadékot az ígéreteik és aközött, amit valóban letesznek az asztalra. Máskülönben hitelüket vesztik – mondja Juncker.

Az idei, több mint 740 ezer érkező nem kevés feszültséget kelt Európában. Több uniós ország Németországot, sokak elsődleges úticélját hibáztatja, amiért arra bátorítja a tömegeket, hogy vágjanak bele a veszélyes utazásba. Amelyen az új ellenség az egyre hidegebb idő. Az Unió most azon van, hogy olyan hajlékokat állítson fel a Görögországból Ausztriába tartó többezer kilométeres migráns-útvonalon, ahol legalább a hideg elől védelmet kapnak azok, akik már Európába értek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez