Thaiföld nem csak a magyar turistákat várja

Új helyen nyílt Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ – az afrikai, közel-keleti és kínai házak után most Délkelet-Ázsia kereskedelmi és kulturális központjában, Bangkokban segíti magyar szakember a hazai cégek, vállalkozások kijutását a thai, és a regionális piacra. A HTCC terveiről az iroda vezetőjét Ménesi Zsoltot kérdeztük.

Miért éppen Thaiföldön nyílt az első HTCC Délkelet-Ázsiában?

Nem csak a HTCC, általában a külföldi cégek, nemzetközi vállaltok, szervezetek is Bangkokból kiindulva koordinálják tevékenységüket a térségben. A thai főváros ugyanis olyan adottságokkal rendelkezik, amivel igazán egyetlen más térségbeli központ sem veheti fel a versenyt. Egyrészről – bár ma már ez másodlagos – nagyjából Délkelet-Ázsia közepén található, és akár a délebbi részek – Malajzia, Indonézia, Mianmar vagy éppen Vietnam könnyen megközelíthető innen. Ehhez járul – és részben ebből is adódik – a főváros közlekedési központi szerepe. A bangkoki Ázsia egyik legforgalmasabb reptere ahonnan olcsón, akár fapados járatokkal is elérhető az összes környező ország minden nagyobb városa. Emellett Thaiföld jó infrastruktúrát biztosít egy vállalkozás beindításához. Bangkokban minden olyan szolgáltatás megtalálható, ami az üzlet működtetéséhez ma már nélkülözhetetlennek tartunk, legyen az akár a szélessávú internetkapcsolat. Mindehhez hozzájárul az is, hogy – bár a politika néha itt is fordulatos – de a közszolgáltatások megbízhatóan működnek, a politikai csaták nem ingatják meg a thai államigazgatás vagy a gazdaság stabilitását.

Thaiföld nem “ismeretlen terep” a világban, a thai piacon mindenki jelen van, ezek után milyen reményekkel nyitották meg a HTCC-t?

Kétségtelen, Thaiföld régóta fontos partnere a nyugatnak ebben a régióban. A turizmus mellett – ami az ország egyik alapvető bevételi forrása – fontos a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, de most már számos más ipari ágazat is egyre nagyobb teret hódít a thai gazdaságban, és bizony minden szegmensben jelen vannak a nyugat-európai, amerikai, és persze – sőt elsősorban – a kínai, ázsiai versenytársak. Ráadásul Thaifölddel nincs is olyan “hagyományos” kapcsolatunk a térségben, mint Vietnammal vagy Laosszal. Itt nem élnek százával Magyarországon végzett helyi szakemberek – hiszen a vietnami háború idején, amikor a vietnami szakembereket Magyarországon képezték, Thaiföld Amerika szövetségese volt. Így minden egyes üzletért keményen meg kell küzdeni. Ugyanakkor a thai gazdaság dinamikusan fejlődik, éveken át két számjegyű növekedést mutatott, és nyitottak arra, hogy a hagyományos partnereken kívül mással is végre együtt dolgozzanak. A turizmus pedig az elmúlt évtizedekben már jó alapot teremtett a közös munkára – végül is a csúcson volt olyan év, amikor több mint tizenötezer magyar turista látogatott ide, így a hely nem ismeretlen már a magyaroknak, és itt is tudják már, hol van Magyarország.

A bangkoki a HTCC hálózat egyik legifjabb tagja, miben tudnak segíteni Önök a Thaiföldön kapcsolatot kereső magyar vállalkozóknak?

Régóta dolgozom nemzetközi vállalati környezetben, hosszú évek óta élek Ázsiában, azon belül másfél éve itt, Thaiföldön. Ez a tapasztalat sokat segít abban, hogy meglássam, mi az, ami a közép-európai vállalkozók számára megnehezíti a piacra jutást ebben a környezetben. Itt – valljuk meg – minden sokkal lassabban történik. Otthon, ha jelentkezik egy új üzleti partner, mintát küld az árujából, és ha az megtetszik, a helyi vállalkozó hamar dönt úgy, hogy kipróbálja, átveszi értékesítésre az árut. Itt egy ilyen partneri viszony kiépítéséhez előbb a személyes bizalom megszerzésére van szükség. Ez pedig sok-sok együtt elköltött vacsorát jelenthet. De a bürokrácia, az engedélyeztetési folyamatok sem feltétlenül könnyűek, illetve gyorsak. Ezért mindenképpen türelem, és egy a helyi viszonyokat jól ismerő partner szükségeltetik ahhoz, hogy jól működő, stabil kapcsolatokat építhessünk ki. Azt, hogy erre mindkét részről lenne igény, azt látjuk, megkereséseink már bővében vannak Magyarországról. Jó egy tucat komoly projekten dolgozunk már. Vannak, akik csak eladni szeretnének itt, de vannak, akik technológiai transzferben, akár közös thaiföldi gyártásban gondolkodnak, gyakorlatilag a piac minden szegmenségből, az élelmiszeripartól, az energetikáig.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez