Időzítve robbanhatott az orosz gép

Egyelőre nincs hír arról, hogy miképpen jutottak erre a megállapításra a szakértők, a terroristák közötti telefonbeszélgetés lehallgatásával vagy a repülőgép roncsainak tanulmányozásával.

Időzítő berendezés volt az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgépen, amint ezt a szerencsétlenséggel foglalkozó szakértők kiderítették – közölte a Fox News amerikai tévécsatorna a vizsgálatokhoz közel álló forrásokra hivatkozva.

Az értesülés szerint az időzítő berendezést két órára állították be. A cikket átvevő RIA Novosztyi orosz hírügynökség pénteki hírében kiemelte, egyelőre nincs hír arról, hogy miképpen jutottak erre a megállapításra a szakértők, a terroristák közötti telefonbeszélgetés lehallgatásával vagy a repülőgép roncsainak tanulmányozásával.

Egy másik forrás azt közölte, hogy a pokolgépet egy munkahipotézis szerint a repülőgép üzemanyagrendszerében vagy annak közelében helyezték el, vagy ott, ahol az üzemanyagrendszer kapcsolódik a hajtóműhöz. Ez magyarázat lehet arra, hogy miért nincs a robbanásokra utaló – látható – bizonyíték.

Október 31-én a Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe a felszállás után 23 perccel – eddig tisztázatlan okokból – lezuhant a Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez