Él és jól van az eltűnt orosz pilóta

A pilótát egy 12 órás művelet eredményeképpen sikerült megmenteniük az orosz különleges erőknek – közölték Moszkvában.

A tegnap lelőtt orosz vadászgép pilótáinak sorsáról különböző hírek láttak napvilágot. Hol az, hogy mindkettőjüket még a levegőben lelőtték, miután sikeresen katapultáltak, hol az, hogy egyiküket tényleg lelőtték, de a másikuk földet ért és fogságba esett, aztán jött hír arról is, hogy kivégezték, meg arról is, hogy keresik.

Most kiderült, hogy csak az utóbbi bizonyult igaznak, a pilótát épségben megtalálták, és az egyik szíriai orosz bázisra vitték. A társa és a mentésben résztvevő egyik tengerészgyalogos viszont tényleg meghalt. Azt még nem tudni, hogy mi történt a másik pilóta holttestével, akit akkor lőttek le, miközben ejtőernyővel kiugrott az égő gépből.

A törökök azt állítják: azért lőtték le a Szu-24-est, mert megsértette a légterüket. Putyin orosz elnök már tegnap azt mondta, hogy Szíria fölött érte találat a vadászbombázót, és ugyanerre a következtetésre jutottak Washingtonban is.

A feszültség nagy Moszkva és Ankara között, az ENSZ, az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt nyugalomra int. Az oroszokat eltanácsolták attól, hogy az egyébként rendkívül népszerű Törökországba menjenek, az egyik legnagyobb utazási iroda, a Natali Tours fel is függesztette ottani útjait.

Oroszországban sokan és hangosan szankciókat követelnek Törökország ellen, és azt sürgetik, hogy töröljék az összes repülőjáratot az országba – jelentette a BBC.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez