Törökország után Marokkó lehet az orosz turisták kedvenc célpontja

Az észak-afrikai ország lehet az egyik legnagyobb nyertese az orosz-török viszálynak. Az orosz turistáknak ugyanis új célpontok után kell kutatniuk, miután Moszkva megtiltotta, hogy Törökországba menjenek nyaralni. Marokkó pedig kitűnő alternatíva lehet számukra, mivel minden olyan feltétel adott, amit az orosz turisták Törökországban megszoktak és igényeltek – közölte a Marokkóban működő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC).

A marokkói idegenforgalmi szektor képviselői már tárgyalnak az orosz utazási irodákkal, hogy minél több turistát csalogassanak az észak-afrikai országba. A Marrákesben működő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) a helyi médiára hivatkozva azt közölte, hogy a marokkóiak 2016-ra több mint 100 ezer orosz turistát szeretnének „vendégül látni” az országban. 2020-ra pedig már 800 ezer orosz turistával számolnának. Ehhez minden feltétel adott, Marokkó ugyanis tele van jobbnál-jobb luxusszállodákkal, melyek kitűnő szolgáltatásokat nyújtanak. Az észak-afrikai ország emellett számtalan kulturális és történelmi látnivalót mondhat a magáénak, melyek egyedülállónak számítanak a világban. Az észak-afrikai térségében ráadásul Marokkó számít a legbiztonságosabb és legstabilabb országnak, amit nemrég a brit külügyminisztérium is megerősített, amikor ajánlotta az országot a turistáknak és a befektetőknek.

Az oroszok és a törökök között azután romlott meg a viszony, miután a török légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót. A törökök azzal mentegetőznek, hogy az orosz gép szándékosan sértette meg a légterüket és többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni, ezért nem volt más választásuk, mint leszedni a vasmadarat az égboltról. A gép végül Szíriában csapódott be. Az oroszok azonban mind a mai napig cáfolják, hogy a Szu-24-es berepült volna Törökországba, és ezért számos gazdasági szankciót vezettek be a törökök ellen. Így az idegenforgalmi együttműködést is felfüggesztették, és megtiltották az orosz utazási irodáknak, hogy törökországi üdüléseket szervezzenek.

Marrakech

A Globoportnak Dr. Steier József, a marokkói Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ megbízott vezetője korábban adott interjújában elmondta, hogy Marokkó olyan egzotikus ország, ahol egyszerre lehet nyaralni és telelni. Miközben a marokkói tengerparton fürdik vagy éppen napozik az ember, addig az Atlasz-hegységben síelni is lehet. Marrákes pedig az ország idegenforgalmi központja, a világ egyik legszebb városa. Számos külföldi híresség egyik kedvenc pihenőhelye, ahol bármikor felbukkanhatnak olyan nagynevű sztárok, mint Cristiano Ronaldo, Rihana, George Clooney vagy éppen Brad Pitt és felesége, Angelina Jolie.

Dr. Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró az M1-nek adott korábbi interjújában is felhívta a figyelmet arra, hogy a szankciók miatt az orosz turistáknak muszáj lesz új országok után kutatniuk, ahova nyugodtan elmehetnek majd nyaralni. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak azok az országok nyerhetnek a két ország között kialakult válságból, amelyek tengerpartokkal rendelkeznek, hanem azok is, amelyek más alternatívát tudnak nyújtani az oroszoknak. Példaként hozta fel a közép-kelet-európai térséget, és benne Magyarországot is.

maxresdefault

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez