Mandarin dallal toboroz az ISIS Kínában

Az Iszlám Állam kiadott egy fülbemászó dalt mandarin nyelven: kínai muzulmánokat toborozna a harcához. Kína a világ legnépesebb országa, több mint 30 millió muzulmánnak ad otthont.

A dal, ami IDE KATTINTVA meghallgatható, négy perc hosszú. A szövegét a Wall Street Journal lefordította, és (tovább fordítva) így szól az első versszak:

Mudzsáhidok vagyunk,  a szégyentelen ellenség pánikol előttünk

Álmunk meghalni a csatatéren

Mudzsihádok vagyunk, a szégyentelen ellenség pánikol előttünk

Álmunk meghalni a csatatéren

A mudzsáhidok a dzsihád harcosai. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan kiket is próbál elérni az ISIS ezzel a hipnotikus dallal. A Kínára, illetve az ujgur szeparatista mozgalom tagjaira irányuló szokásos toborzások esetében a csoport a török nyelvet preferálja, és nem a mandarint.

Júniusban az Iszlám Állam kiadott egy propagandavideót, amiben egy 80 éves ujgur nagypapa elmondja, hogy elhagyja Kínát, több évtizedes elnyomás után, és csatlakozik az ISIS-hez. Ugyanebben a videóban láthatók ujgur gyerekek is, katonai ruhába öltözve. A férfi és a gyerekek török nyelven beszélnek.

oldest_isis10

A shanghaiist.com szerint az is lehetséges, hogy az új dal célja elérni azokat a Hui népcsoporthoz tartozó embereket,  akik mintegy harmadát teszik ki a kínai muszlimoknak. Ők jelenleg közelebbi kapcsolatban álnak a Han kínaiakkal, mint az ujgurokkal, és mandarinul beszélnek.  A Huik is a szunnita iszlámot gyakorolják.

Azonban sokkal valószínűbb, hogy a mandarin nyelvű dal közvetlen figyelmeztetés a kínai kormánynak. A múlt hónapban az Iszlám Állam kivégzett egy kínai állampolgárt. Erre válaszul Kína ígéretet tett arra, hogy rajtaüt az iszlamista lázadókon a Hszincsiang–Ujgur Autonóm Területen – még akkor is, ha lángszóróval kell levadásznia a fegyveres bujkálókat a barlangokban.

(Fotó:shanghaiist.com)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez