Összeveszett a Krím és Moszkva?

Nem kaptunk még egy fillért sem – nyilatkozta az orosz fővárosban a múlt héten Szergej Akszjonov a Krím-félsziget feje. Erre válaszul az ottani vezetés hozzáértésében kezdett kételkedni a Kreml. Azonban a vita miatt annyira nem aggódnak a Kommerszant ma reggeli tényfeltáró cikkében a szakértők.

Az ügy december 18-án kezdődött, amikor egy moszkvai kerekasztal-beszélgetésen (A Krím és kihívások Oroszország számára. Növekedés szankciós körülmények között) Szergej Akszjonov kijelentette, hogy a 2015-ös szövetségi büdzséből még mindig nem kaptak egy fillért sem. Elmondása szerint már háromszor egyeztek meg a tervekről, határidőkről, a kijelölt intézkedésekről, hivatalnokokról, stb.

Nagyon csodálkozik ezen a kijelentésen az orosz kormányzat – tájékoztatott egy az államapparátushoz közeli forrásra hivatkozva a TASZSZ hírügynökség december 20-án. Eszerint a föderációs büdzséből 2,77 milliárd rubelt különítettek el a Krímnek és Szevasztopolnak a szövetségi célprogramban megnevezett 139 objektum felépítésére. Jelenleg azonban csak 308 millió rubelről van szerződés, az összeg nagyobb részét a jövő évre ütemezték. Szerinte ez a helyi vezetés állandóan változó ajánlataival és az ottani hivatalnokok hozzáértésével kapcsolatos aggályokkal függ össze. Előfordult például, hogy míg a krímiek 4,2 milliárd rubelre értékelt útépítési költségvetését a moszkvaiak 2,6 milliárdra hozták ki. A Fehér Házból pedig úgy nyilatkoztak, hogy a pénzt már októberben elküldték.

Az egymásra mutogatás helyett a Kreml a krími vezetés lehetséges megregulázásának kidolgozására utasította a gazdasági és a pénzügy minisztériumokat. Szergej Akszjonovot ugyanakkor aligha éri el a büntetés – értenek egyet a cikkben megkérdezett szakértők.

Az Ukrajnától tavaly tavasszal elcsatolt félsziget egyik aktivistája, Alekszandr Jurjev szerint a helyi szakemberek megmutatták, nem készek az orosz gazdasági és jogi rendszerben dolgozni. Azt is elmondta, hogy Szergej Akszjonov saját pozíciói megerősítése miatt inkább a képzett moszkvai hivatalnokokat részesítené előnyben. Ebben viszont környezete akadályozza, mert félnek, hogy a fővárosból érkezők miatt ők elveszítenék állásukat.

Dmitrij Omelcsuk krími politológus jelentős pillanatnak nevezte a Kreml nyíltan vállalt elégedetlenségét. Elmondta, hogy már régóta vártak a moszkvaiak szigorú fellépésére, mert a félsziget vezetésének inkompetenciája nyilvánvaló. Ugyanakkor kétli, hogy a tisztújítás Akszjonovig érne, valószínűleg a második szinten áll majd meg. Egyetért ezzel Konsztantyin Kalacsev politológus is, aki szerint Akszjonov azért engedte meg magának a filléres kijelentést, mert elég biztosnak érzi saját helyzetét.

Kép: Szergej Akszjonov (Wikimedia Commons)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez