Ahol még a szamarak is kidőlnek – maguk viszik át a segélyt a hegyeken a jemeniek

Jemenben vagyunk, a tavaly óta újra polgárháborúban álló országban a Vörös tenger és az Ádeni öböl partján. Ott is Taeznél, melynek lakói olajoshordókat, gázpalackokat, műanyag zsákokat, kartondobozokat cipelnek át a hátukon a hegyeken: a saját segélyüket viszik ostromlott városukba.

Férfiak és nők, öregek és fiatalok vonulnak az egyenetlen hegyi ösvényen Taezbe, Jemen dél-nyugati részén, ahol a húszik egyhónapos ostroma után alig maradt valami abból, ami a mindennapi élethez elengedhetetlen.

A gyöngébbek tevékre és szamarakra pakolták a holmit, de még a szívós állatoknak is nehéz az út a kiugró sziklákon – írja a Your Middle East.  Az egyik szamár összeesik, az emberek odarohannak, próbálják a talpára állítani. Az állat, akár a gazdája, halálosan kimerült: de mindketten folytatják az utat. Taez 600 ezer lakójának iszonyúan nagy szüksége van – mindenre.

jmen2

Sokáig ott rekedtek a Hádi elnökhöz hű erők és a húszik tűzvonalában: az előbbiek a pozícióikat védték a városban az utóbbiak ellen, akik körbezárták Taezt. A városlakók azt mondják, hogy a nekik szánt ENSZ-segélyek soha nem értek el hozzájuk, ezért indulnak el a hegyi ösvényeken, hogy elhozzák őket.

“Megpróbáljuk eljuttatni az élelmet Taezbe, hogy enyhítsünk a lakók szenvedésén” – mondja Adel al-Sabi, aki szintén a város lakója. A húszi lázadókat és szövetségeseiket hibáztatja a nyomorukért, azokat a csapatokat, amelyek az előző elnökhöz, Ali Abdullah Szálehhez maradtak hűek. “A húszik és Száleh támogatói elzárták az utakat. Ezért kell most átkelnünk a hegyeken.”

jemen3

Jóllehet egyiküktől sem idegenek a város környéki hegyek, a szurdokokkal övezett sziklás ösvények, nincs könnyű dolguk. “Ha meg vagy pakolva, nehéz még lélegezni is, ahogy ereszkedsz le a hegyről” – mondja Omar Hazaa, levegő után kapkodva egy rövid megállónál. “Ahogy látod, az út sziklás. Hat kilométert kell megtennünk megpakolva, a tűző nap alatt. Éhesek vagyunk és szomjasak” – teszi hozzá a szomszédja, Szultán Abdo.

A térség mindnnapos harcok és bombázások helyszíne volt, orvlövészekkel és más veszélyekkel kellett szembenézniük állandóan a város civil lakóinak és az önkéntes segélymunkásoknak.

jemen4

A húszik, akik az északon élő síita kisebbség tagjai, 2014-ben foglalták el Szanaát, a fővárost, aztán délen is előretörtek, Áden felé: arra kényszerítve Hadi elnököt, hogy márciusban Szaúd-Arábiába meneküljön. Akkor kezdődtek el a szaúdiak vezette koalíció légicsapásai, a konfliktus eszkalálódott, az ENSZ adatai szerint azóta több mint 5 800 ember halt meg, a sebesültek száma 27 ezer fölött van.

Ma a jemeniek 80 százaléka, 21 millió ember szorul valamilyen humanitárius segítségre, másfél millióan az otthonukat is elveszítették. Abdrabbuh Manszur Hádi, akit a nemzetközi közösség Jemen legitim vezetőjének ismer el, a múlt hónapban visszatért Áden kikötővárosba. Hadserege a szaúdiak vezette koalíció támogatásával onnét nyomul észak felé, hogy visszaszerezze a húsziktól a fővárost.

December 17-én jelentette be a világszervezet, hogy humanitárius tűzszünet veszi kezdetét a harcoló felek között, hogy el tudjon jutni az emberisségi segély a városba. Egy nappal később az ENSZ beszámolója szerint több mint száz teherautó érkezett Taezbe, de a helyi civilszervezetek és a Hádihoz közeli erők arról számoltak be, hogy a lázadók megszerezték a szállítmányt, és az ellenőrzésük alatt álló területeken osztották szét.  Az elcsigázott taezieknek így nem maradt más, mint hogy elinduljanak a sziklás hegyi ösvényeken, és maguk vigyék el az élelmiszert a háború tépázta városukba.

De már ennek is vége: ma délután véget ért a tűzszünet Jemenben.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez