Egyre nagyobb a nyomás – a törökök lassan bekeményítenek

Bár – elvben megegyezett Törökország és Európa arról, hogy a törökök visszafogják a menekültáradatot. Ebből eddig török részről egyelten demonstratív lépésen túl, amikor is 1300 potenciális migránst lefogtak, semmi nem történt. Az új, holland elnökség pedig keménységet ígért – ha már 3,2 milliárd eurót adunk Ankarának, csináljanak is valamit. Most talán el is kezdődött az akció.

A  török külügyi szóvivő közölte, hogy péntektől a Törökországba légi és tengeri úton érkezőknek előzetesen vízumot kell beszerezniük. A török határra szárazföldön érkezőkre ugyanakkor – humanitárius megfontolásokból – továbbra is a nyitott határok politikája marad érvényben, vagyis nem követelik meg a vízumot. A gyakorlatban azonban a török-szír határszakasz  nagyobb részt már zárva van – egy szír kilométeres szakasz kivételével kerítést építettek még az elmúlt év végén.

A török sajtóban kiemelték, hogy a bevezetendő korlátozás az Egyiptomból és Libanonból érkező szíriai állampolgárokra terjed ki –  ebből Libanon a fontosabb, a szírek ugyanis onnen tudnak repülővel kijutni, és ott már amúgy is 1,4 millió menekült él.

Törökország és Szíria 2009-ben határozott a vízumrendszer eltörléséről. A szíriai válság és a harci cselekmények kezdete óta Szíriából több mint kétmillióan érkeztek Törökországba. Mintegy 250 ezer szíriai él a török hatóságok által a menekültek számára létesített táborokban. A többi szíriai a környező régiókba és nagyobb török városokba települt. Egyes becslések szerint az ankarai kormány eddig mintegy 8 milliárd dollárt (2320 milliárd forintot) költött a menekültek ellátására. Így –  megfigyelők szerint – most az ország tehermentesítésén dolgoznak – új menekülteket már nem szívesen fogadnak, viszont  csak lassan engednek annak a kérésnek, hogy korlátozzák a kiutazásokat, hogy ezáltal is csökkentsék a Törökországban rekedt menekültek számát. Kérdés, mikor lesz akkora az európai nyomás, hogy a török kormány valós, hatékony intézkedésekkel száll szembe az embercsempészekkel.

Kép: Szír menekülttábor a török határon (Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez