Magyar nők a nagyvilágban – Kriszta, Kanada

Kezdjük az utazást Kanadában, annak is a nyugati partvidékén, Vancouverben. Ahol a főnökök dicsérik a beosztottakat, nem divat a túlóra, a kertben néha medve sétál, a nők hosszúra növesztik a hajukat, hogy ne kelljen bíbelődniük vele, és egy vagyonba kerül az óvoda. És ahol, bármily hihetetlen is, az ügyfélnek mindig igaza van. Az idegenvezetőnk, Veres Krisztina a harmincas évei második felében jár, és már több mint 5 éve él az országban.

– Hogy kerültél ki, és mit csinálsz?

– Egy amerikai multinacionális cégnél dolgoztam sales területen Magyarországon, és néhány év után lehetőségem nyílt megpályázni egy állást Torontóban a vállalaton belül. 2011-ben települtünk ki a férjemmel, és nem titok, hogy hosszabb távra terveztünk. 2014-ben aztán Vancouverbe települtünk át. Az új város számomra új karriert is hozott, fejvadászként helyezkedtem el, biztosítási és pénzügyi szakemberek elhelyezésével foglalkozom. 

– Mi hiányzik a legjobban itthonról?

A családunk, de nagyon. A barátok. Na jó, és még a sajtos tejfölös lángos meg a heck a Római parton.

– És ami nem hiányzik?

– Az állandó dugók a Körúton es a rakparton. A kiábrándultság és a mosoly nélküli arcok. Az undok ügyintézők. A türelmetlen emberek, a tülekedés, lökdösődés. Legnagyobb meglepetésünkre Torontóban és Vancouverben is lehet viszont piros pöttyös Túró Rudit kapni a magyar boltban, így életünk ezen része rendben van.  (itt most jött egy hatalmas mosoly)

– Hogyan telik egy napod?

Naponta fél-fél órát utazom a munkahelyemre és vissza. Vonattal járok dolgozni. Így reggelente a 9 óra időeltolódás mellett is van időm kicsit csevegni az otthoniakkal, illetve lélekben ráhangolodni a munkára. Az irodában aztan interjúztatok, ügyfelekkel tárgyalok, szervezek, intézkedem. Itt a túlóra nem divat. Míg a keleti parton, Torontóban inkább a New Yorkhoz hasonló mentalitás a jellemző, addig itt nagyon fontos, hogy az embernek legyen ideje a családjára és magára. Tehát este jut idő mindenre, amire szeretnénk. Mi a férjemmel mostanában egyre tobbet járunk például biciklizni és sokat barangolunk a környéken. Jó időben grillezni is szoktunk. Jó idő van -5 fok felett, szóval Vancouverben gyakorlatilag kb. az év 363 napján van erre lehetőség. 

– Hogy találtatok lakást? Milyen az utcátok?

Torontóban először egy felhőkarcolóba költöztünk a város közepén. Nem ment könnyen, mert egyrészt még otthonról próbáltunk intézkedni, másrészt ha már itt lettünk volna sem lett volna sokkal egyszerűbb. Nem volt ugyanis hiteltörténetünk Kanadában, referenciáink előző bérbeadóktól. Szerencsénkre akadt valaki, akinek ismerős volt a cégem neve, és tudta, hogy mekkora nagy vállalatról van szó, ezért állt szóba velünk. Vancouverben aztán már simán ment minden. A várostól 30 km-re lakunk, gyönyörű, erdős kertvárosban. Itt nem ritka, hogy mackó es szarvas járkál a környéken. Először furcsa volt, amikor megláttuk a liftben a kiírást, hogy most pórázon sétaltassuk a kutyákat, mert medvét láttak az utcánkban. 

– Hova jársz vásárolni, mik a kedvenc boltjaid? 

– Imádjuk, hogy egész évben folyamatosan lehet bármiféle zöldséget és gyümölcsöt kapni, ráadásul teljesen megfizethető áron. Most karácsonykor idelátogató édesanyám például nem győzött jóllakni a cseresznyével, friss áfonyával. Szeretjük a kisebb nemzetiségi boltokat is, ahol a különféle népek portékáihoz is hozzá lehet jutni. Szinte bármiféle fűszer beszerezhető például. Ugyanakkor az USA közelsége nagyon csábító, hiszen ott meg kedvezőbb árakon lehet vásárolni, még a gyenge kanadai dollár ellenére is. Hihetetlenül komoly leárazások is vannak, ruhát, műszaki cikket is érdemes ott venni. A választék hatalmas még Kanadában is a magyarhoz képest, az amerikai pedig már sokszor fel sem fogható. Édesapám foglalta ezt jól össze, amikor azt mondta: már nem tud választani, adjak olyan kávét, ami elsőre a kezembe kerül. 

– Bulik, kirándulás? 

Sokat kirándulunk a környéken, mert hihetetlenül érdekes a hegyek és az óceán közelében élni. Ha havat szeretnénk látni, a téli olimpia színhelye, Whistler ideális választás. Ide az USA is közel van, ezáltal pedig az olcsó fapados járatok is, például Las Vegasba, Los Angelesbe… Csak győzzön az ember választani. Bulizás szempontjából szívesen megyünk a helyi pubokba, ahol klassz élőzene van. A helyi magyar ház is nagyon aktív, vannak színházi előadásaik, koncertek, szóval nem unatkozunk.

– A kedvenc helyi kajád?

– Lazac minden formában. Akár még juharsziruppal is. (újabb széles mosoly)

– Mi a helyzet a gyerekekkel? Óvodákkal-iskolákkal? Van-e szülési szabadság?

– Drágák az ovik, mert kevés a hely az állami óvodákban. Településtől függően 500-tól akár 2 ezer dollárig is mehet havonta a fizetendő összeg egy gyerekre. (1 kanadai dollár nagyjából 200 forint.) Ezért a pénzért nem jár semmi különös szolgáltatás, maximum rajzolgatnak a kicsik, sokszor még az ételt is a szülőknek kell vinni. Sok nő ezért a második baba után otthon marad, amíg mindkét csemete iskolába nem kerül. Itt ez 5 éves kort jelent, onnantól járnak a gyerekek előkészítőbe. A szülési szabadság egy év, de sokan már hamarabb is visszatérnek dolgozni. A cégek nagyon támogatják a részmunkaidőt, nem ritka, hogy szülés után csak heti 3-4 napot vállalnak már az anyukák, vagy éppen 4-6 órát egy nap.

– A barátaitok honnét kerülnek ki?

Sokszor kollégákból lesznek barátok, de a közös programok is jó alapot adnak. Mindenféle nemzetiség megfordul itt, és ez jó. Van például új-zélandi, román, ausztrál, ír, kanadai barátunk is. Klassz ez a sokszínűség! 

– Mennyiben más ott dolgozni, mint itthon?

Mindenért dicséret jár. Értékelik, ha valaki keményen dolgozik, és el akar érni valamit. Itt ha keményen dolgozol, biztosan előre jutsz. Fontos a munka és a magánélet egyensúlya. Itt nagyon versenyképesek azok a munkáltatók, akik esetlegesen kevesebb fizetést kínálnak ugyan, de lehetővé teszik például a heti egyszeri otthonról való távmunkát, vagy éppen a rugalmas munkaidőt. Az is érdekes számomra, hogy itt a felsőfokú végzettség nem annyira elvárás, mint otthon. Persze, jól mutat, ha valakinek megvan a magasabb iskolája, de igazából egy jó szakmai tanfolyam, vagy épp a sokéves tapasztalat ugyanúgy elegendő az érvényesüléshez.

– Milyen karrierlehetőségei vannak ott egy nőnek?

– Megvan az előrejutás lehetősége, sokan mégis a második, harmadik gyerek után inkább a családot választják. Ennek ellenére, aki akar, és meg tudja oldani a gyerekvigyázást, fog boldogulni. 

– Mennyiben mások az ottani nők, mint az itthoniak?

– Kevésbé számítanak nekik a részletek. Sokkal lazábban kezelik például a megjelenést. Itt nem fontos mondjuk a cipő-táska-öv összhangja. Szinte mindenkinek hosszú haja van, mert azzal nem kell havonta fodrászhoz szaladgálni. Ennek ellenére az én rövid hajamat sokszor megdicsérik… De utana hozzáteszik, hogy ők nem lennének képesek ennyit a fodrásznál ülni, de hát ugye mi európai nők… Hihetetlenül fontos nekik, hogy időben odaérjenek a gyerekekért az óvodába, iskolába, ezért képesek fantasztikus állásajánlatokat is visszautasítani. 

– Mi az, ami a legjobban tetszik az új országban?

– A zebra szélén álló gyalogos láttán mindig lassítanak és meg is állnak az autók. Nem csak elvben: gyakorlatban is. Mindig. Működik a cipzár-elv, akkor is, ha autóval próbálsz besorolni valahova, akkor is, ha éppen a vonatból kiszállva szeretnél eljutni a mozgólépcsőig. Az emberek nem lökik fel egymást az utcán, és elnézést kérnek, ha mégis hozzádérnek. Érkezesi sorrendben állnak sorba a buszmegallóban, és senki sem tolakszik. Az ügyfélnek mindig igaza van, még akkor is, ha épp nem. Ergo például bármit visszavihetsz az üzletekbe, nem kell aggódnod, akkor is visszaveszik tőled, ha éppen csak a színe nem tetszik. 

– Van olyan is, ami nem tetszik? 

– Néha túl jámborak és naivak az emberek. Senkiről semi rosszat nem feltételeznek, ami alapjában véve nem is volna rossz, ha közben nem lenne azért itt is néhány olyan, aki ezzel megpróbál visszaélni. Szerencsére ez utóbbiak valóban ritkák. Itt a hangos beszéd a magabiztosság és a hozzáértés jele. Emlékszem, amikor a legelső üzleti megbeszélésre vitt az akkori főnököm Torontóban, diszkréten megkért, hogy beszéljek majd hangosabban, mert különben az ügyfél azt fogja hinni, nem vagyok biztos a dolgomban.