Megvalósult a pedofilok álma – szexbaba gyermekméretben

Shiin Takagi bevallottan pedofil, gyermeklányokkal szeretne szexelni. De nem csinálja, mert uitdja, hogy ez nem jó dolog. Viszont jó üzletet orrontott a dologban – és bejött neki.

Megalapította ugyanis a Trottla nevű céget, amely egészen élethű, a Real Dollhoz hasonló természetes hatású szexbabákat készít. De játékszerei – ellentétben a Real Dollal – nem felnőtt pornósztárok alakját veszik fel, igény szerint méretezhető mellekkel, hanem  serdületlen gyermeklányokét.

“El kell fogadnunk, hogy nem tudjuk megváltoztatni az emberek fétiseit. ”  – mondta Takagi egy a The Atalnticnak adott interjúban – “Mi egy olyan lehetőséget kínálunk, ahol ezt jogilag, és erkölcsileg megfelelően ki tudják élni. Hiszen értelmetlen az élet akkor, ha valaki nem élheti  ki a vágyait.” Vagyis Takagi szerin t amit tesz, az nem hogy nem törvénybe ütköző, vagy gusztustalan, hanem éppen jó, erkölcsileg és jogilag egyaránt. hiszen így a pedofilokat nem bűnök elkövetésére buzdítja, hanem éppen eltereli azoktól, a kezükbe adva – szó szerint – vágyuk tárgyát.  Ezzel pedig – így Takagi – a gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket fogja vissza. Hiszen akinek van babája, az inkább babázik, és nem hús-vér kislányokkal próbálkozik. maga Takagi is csak otthon a négy fal között, és babákon éli kis szenvedélyét. Takagi a Mayo Clinic összegzését említi, amely szerint  a pedofil hajlamok alapvetően nem megváltoztathatók – tehát akinek ilyen van, azzal együtt kell élni.  A  pedofil-vállalkozó állítja, százszámra kapja a köszönőleveleket,  amiben az áll, hogy ismét megmentette őket attól, hogy bűnt kövessenek el.

Arról, hogy Takaginak igaza van-e  még vitáznak a szakemberek. Egyesek szerint igen, a z ilyen játékszerek, vagy például az animációs gyermekpornó olyan “elterelést” jelent, ami hasonlatos a heroinfüggőknek adott metadonnal. valami kell nekik, és akkor adjunk valami olyat, ami legális és nem árt. Mások szerint viszont ezek a babák éppen egyfajta megerősítést jelentenek, és tovább gerjesztik a vágyakat. Van aki szerint az ilyen babák csak felkeltik a vágyat, hogy végre egy valóságos, élő személlyel is megtegyék mindazt, amit a babákkal megtesznek.  Szülői csoportok persze már több helyen szerveztek tiltakozást a babák ellen.

A babákhoz, ahogy általában a hasonló szexuális játékszerekhez, mindenféle kiegészítők, ruhák ,parókák kaphatók. és legtöbb vásárló, magányos férfiak, rendszeresen vásárol is – hiszen a babát családtagnak, vagy mondjuk partnernek tekinti. A legfurább azonban az, amit Takagi az interjú végén mond – hogy sokan vannak a vásárló között magányos nők is. Ők persze másért veszik  a babákat – Japánban járunk, ahol az elmagányosodás, a gyermektelenség népbetegség. A nők nem szexjátéknak, hanem gyermekpótléknak veszik a babákat – valódi gyerekhez se kedvük, se idejük, de valamire, “valakire” szükségük van.

 

 

(Visited 29 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez