A Thomas Cook bevitt egy jókora gyomrost Tunéziának

A világ egyik legnagyobb utazási irodája ugyanis törölte brit ügyfelei összes foglalását az észak-afrikai országba, ahol ismét minden a feje tetejére állt. Tunéziában újból fellángoltak az indulatok, hetek óta tüntetések folynak országszerte, amelyek gyakran zavargásokba torkolnak. A kormány láthatóan nem ura a helyzetnek, ezért éjszakai kijárási tilalmat is elrendelt. Szóval egy szó, mint száz, Tunézia jelenleg nem turistáknak való vidék.

A Thomas Cook utazási iroda azután döntött brit ügyfelei foglalásainak törléséről, miután a brit külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Tunéziát, ahol a 2011-es tüntetések óta nem volt akkora társadalmi nyugtalanság és feszültség, mint most. Az utazási cég jelezte, hogy előreláthatólag novemberig nem is fog utakat szervezni a britek számára Tunéziába. Azoktól az ügyfeleitől pedig elnézést kért, akiknek az előre lefoglalt utazását és szállását törölte. Őket személyesen fogják értesíteni, és kompenzációt is kapnak. A cég azt mondja: ügyfelei biztonsága és nyugalma a legfontosabb számára, ezért nem kockáztat.

tho

Tunéziában öt éve buktatták meg Zín el-Ábidín ben Ali elnököt, de azóta sem sikerült megoldást találni az égető társadalmi problémákra, így a szegénységre és a munkanélküliségre. 2011 óta ugyanis a munkanélküliek aránya csak nőtt az országban, most meghaladja a 15 százalékot. A legnehezebb helyzetben pedig a diplomás fiatalok vannak, akiknek több mint 30 százaléka nem talál munkát magának.

Nemrég a rendőrök is utcára vonultak, hogy alacsony bérük miatt tiltakozzanak. A tunéziai vezetés próbálja csillapítani a helyzetet. A probléma viszont az, hogy az ország messze nincs olyan állapotban, hogy a követeléseket teljesíteni tudják. A gazdaság ugyanis padlóra került, főleg az idegenforgalom visszaesése miatt, ami a radikális iszlamisták által elkövetett véres merényleteknek “köszönhető”. A Thomas Cook iroda mostani lépése pedig felér egy kegyelemdöféssel, mivel a tunéziai üdülőközpontokban található szállodák már amúgy is konganak az ürességtől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez