Nagyon sokba kerül Egyiptomnak az orosz gép katasztrófája

Havonta több mint 250 millió dollár veszteség éri a vörös-tengeri üdülőparadicsomokat az orosz utasszállító lezuhanása óta.

Tavaly október 31-én zuhant le az orosz Metrojet fapados járata a Sínai-félszigeten, több mint 200 utassal a fedélzetén. A tragédiát, amit még mindig számos rejtély és megválaszolatlan kérdés övez, senki sem élte túl. Egyiptom szerint kizárt, hogy terrortámadás miatt zuhant volna le a repülőgép, még annak ellenére is, hogy az Iszlám Állam azt állítja, hogy ő áll a háttérben. A legutóbbi információk szerint az EgyptAir egyik szerelője, akinek az unokatestvére az Iszlám Állam tagja, juttatta fel a repülőre a robbanószerkezetet. A Reuters úgy tudja, hogy az egyiptomi hatóságok már el is kapták a férfit, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg. Moszkva és a nyugati országok az elejétől fogva úgy gondolták, hogy terrorakció következtében veszett oda a gép, ezért felfüggesztették járataikat Sarm es-Sejk-be, ami rendkívül sokat árt az egyiptomi idegenforgalmi szektornak, amely a gazdaság húzóágazatának számított.

A szállodák ugyanis konganak az üreségtől. Dél-Sínai kormányzója, Khaled Fouda az Al-Ahram napilapnak azt mondta, hogy Hurghadában és Sarm es-Sejkben a vendéglátóhelyek kevesebb mint 20 százaléka foglalt. Ezt pedig havonta több mint 250 millió dollár, közel 2 milliárd egyiptomi font veszteséget jelent ezeknek a városoknak és vonzáskörzetükben fekvő településeknek.    

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez