Itt a kínai rakétaválság

Úgy tűnik, Kína föld-levegő rakétaütegeket telepített a Dél-kínai-tenger egyik vitatott hovatartozású szigetére.

A műholdas fényképeket a Fox News hozta nyilvánosságra, s az látszik rajtuk, hogy Kína kétütegnyi, lokátorvezérelt, közepes hatótávolságú légvédelmi fegyverzetet telepített a Paracel-szigetekhez tartozó Woody-szigetre. Ezt a területet Kína mellett Tajvan és Vietnam is magának követeli. A rakétatelepítés így jelentősen növelné a feszültségeket abban a vitában, amely a Dél-kínai-tengerről szól, és amely egyre inkább elmérgesedik – írja a BBC.

Veszélyes lépés

Kína már évek óta végez kiterjedt talajmunkákat a Dél-kínai-tengeren lévő szigeteken, de mindvégig azt állította, hogy azokat törvényesen és polgári célokra használják. Azonban a földmunkálatok dühítik azokat az országokat, amelyek szintén maguknak követelik a területet. Sőt egyre inkább tartanak attól, hogy ezzel a kínaiak az egész térséget militarizálják.

A Fox News szerint a február 3-i műholdfelvételeken még nem voltak láthatók a február 14-re már telepített fegyverek. A kínai rakétatelepítést a tajvani hatóságok is megerősítették, a Reuters által megszólaltatott amerikai tisztviselő szintén egyetértett azzal, hogy rakétatelepítésről van szó. A Fox News által megszólaltatott szakértő pedig azt mondta, hogy a fényképek alapján HQ–9-es típusú légvédelmi rendszerről van szó, amelynek nagyjából 200 kilométeres a hatótávolsága. A tajvani védelmi minisztérium a BBC-nek jelezte: a telepített rakéták polgári és katonai repülőgépeket is meg tudnak célozni.

Érzékeny pillanatban fedezték fel

A mostani hírek azért is érintik érzékenyen a feleket, mert egybeesnek a délkelet-ázsiai vezetők washingtoni tárgyalásával, amelynek egyik témája éppen a Dél-kínai-tenger volt.

Barack Obama amerikai elnök kedden azt közölte, hogy partnereivel a területi viták okozta térségbeli feszültség csökkentéséről egyeztetett, és jelezte: egyetértettek abban, hogy e vitákat békés, jogi úton kell rendezni. A mostani események azonban alaposan megnehezíthetik a közeledést.

(Forrás:MNO)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez