Ferenc pápa a takarítók és a munkások közé állt be a Szent Péter-bazilikában

A papok legyenek jó pásztorok – ezt szorgalmazta egyháza tagjaitól Ferenc pápa a római kúria szentévi ünnepnapján hétfőn, amikor az egyházfő a bíborosoktól külön, a világi hívek között elvegyülve lépett be a Szent Péter-bazilikába.

Ferenc pápa a Vatikánban dolgozó egyháziaknak és világiaknak mutatott be misét a római kúria, a vatikánvárosi kormányzóság és a Szentszékkel kapcsolatos minden más egyházi intézmény jubileumi napján.

Az irgalmasságnak szentelt szentévben tartott ünnepnapon Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az egyház tagjainak példaképnek kell lenniük mindenki számára. Az egyházfő hozzátette, hogy a papoknak az egyházi hivatalokban is “pásztori magatartást” kell tanúsítaniuk mindazok iránt, akikkel mindennap együtt dolgoznak.

Az olasz sajtó elemzése szerint Ferenc pápa ezzel a vatikáni világi beosztottakkal szembeni esetleges “arroganciára” kívánt nemet mondani.

A Vatikánban dolgozó bíborosok, püspökök és papok, valamint a világiak – mintegy ötezer ember – a december 8-án megnyitott szent kapun keresztül léptek be a Szent Péter-bazilikába. A menetet a bíborosok és püspökök vezették, de Ferenc pápa kilépett soraikból és a Vatikán laikus dolgozói közé állt be, akik között a Vatikánban alkalmazott takarítók és munkások is voltak.

Ferenc pápa nem közölte előre szándékát a biztonsági emberekkel sem, akik így hirtelen alkalmazkodtak az egyházfőhöz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez