Terrorellenes hadtestet állítanak fel a Száhel-övezetben

N’Djamenában ültek össze a száheli G5-ök (Csád, Burkina Faso, Mauritánia, Mali és Niger) védelmi erőinek a parancsnokai, akik ígéretet tettek arra, hogy egy közös terrorellenes hadtestet állítanak fel a radikális csoportok ellen.

A tanácskozáson elhangzott, hogy mind az öt ország körülbelül 100-100 katonával venne részt a gyorsreagálású hadtestben. A különlegesen kiképzett katonák a Száhel-övezet „forró pontjain” teljesítenének szolgálatot, hogy azonnal bevethetők legyenek – mondta a száheli G5-ök főtitkára, Najim Elhadj Mohamed.

A hadtestet a spanyol terrorellenes alkulatok mintájára állítanák fel, a spanyolok ugyanis komoly tapasztalattal rendelkeznek a terrorellenes műveletek végrehajtásában – tette hozzá, utalva a baszk szakadár mozgalom (ETA) ellen vívott harcukra. A száheli terrorellenes hadtest katonái kiképzésükhöz spanyol és francia segítséget is kapnának.

A terrorellenes hadtest felállítását az Európai Unió is támogatja, pénzügyi segítséget is biztosítana ehhez az érintett országoknak. Korábban a francia miniszterelnök, Manuel Valls is ígéretet tett erre.

A tanácskozáson szó esett arról is, hogy a száheli G5-ök egy külön katonai főiskolát is felállítanának. Mauritánia pedig aktív szerepet játszana a hírszerzésben és a biztonsági kockázatok elemzésben.

A Száhel-övezet már régóta hemzseg a különböző terrorszervezetektől. Elsősorban az al Kaida észak-afrikai szárnya, az AQIM és az Iszlám Államhoz köthető különböző fegyveres csoportok jelentik a problémát. Ezek a csoportok ugyanis folyamatosan terjesztik ki fennhatóságukat a régióban, ellenőrzés alatt tartva a különböző csempészútvonalakat. Emellett aktív szerepet játszanak a fegyver- és kábítószer-csempészetben, emberrablásokban és merényletekben. A legutóbbi nagyszabású akciójukat Burkina Faso fővárosában hajtották végre a terroristák, egy luxusszállodát támadtak meg.

kép:Royaltimes.net

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez