Nem küld katonákat Líbiába London

A londoni kormány cáfolta kedd este, hogy Nagy-Britannia ezer katonával részt venne egy líbiai intervencióban. Az állítólagos tervről a parlament külügyi bizottságának elnöke egyiptomi és tunéziai látogatásán értesült.

Crispin Blunt, a bizottság elnöke levelet intézett Philip Hammond külügyminiszterhez, és ebben magyarázatot követelt arra az állítólagos tervre, miszerint London azt tervezi: a közeljövőben ezer katonát küld a polgárháború sújtotta Líbiába “egy hatezer fős nemzetközi erő” keretében.

A levél szerint, amelybe az AFP francia hírügynökség is betekintést nyert, a líbiai “kormánynak valószínűleg az lesz az első hivatalos lépése, hogy felkéri az Egyesült Királyságot és szövetségeseit, hogy hajtsanak végre légicsapásokat az Iszlám Államhoz köthető líbiai célpontok ellen”.

A külügyi bizottság értesülése szerint a védelmi miniszter a hét folyamán egy európai konferencián fogadná el az említett hatezer fős haderőhöz való brit hozzájárulást. A nemzetközi katonai misszió feladata pedig a líbiai hadsereg kiképzése, valamint az új líbiai kormány biztonságának szavatolása lenne.

A brit kormány cáfolta, hogy lenne ilyen terv. “Amit a külügyi bizottság tagjai hallottak egyiptomi és tunéziai útjukon, több ponton hamis. Nem létezik líbiai légicsapások végrehajtására vonatkozó terv, és olyan sem, miszerint Líbia biztonságának garantálására brit katonákat vezényelnénk az országba. Ebből következően hamis azt sugallni, hogy a védelmi minisztérium a héten megrendezendő európai konferencián felajánl bármilyen brit hozzájárulást ehhez az erőhöz” – szögezte le közleményében a kormány szóvivője.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez